Kirobbanó siker A magyar falu című néptáncbemutató Washingtonban
Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.
Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.
MTI
Glastonbury eddigi 43 évének csúcspontjaként minősítik a szervezők és a vasárnapi brit lapok egyaránt a Rolling Stones "bemutatkozását" a világ legnagyobb szabadtéri zenei fesztiválján.
MTI
Az államilag einstandolt boltok volt tulajdonosain túl a vásárlók többségét is szíven üti kedvenc trafikjának váratlan temetése. Halottról jót, vagy semmit-alapon elmélkedtünk a klasszikus nikotindílerek hőskoráról és annak elmúlásra ítélt bájáról.
cz.t.
Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó vezetője.
MTI
Ősszel állítják színpadra a Broadwayn az A Night With Janis Joplin (Egy éjszaka Janis Joplinnal) című musicalt Mary Bridget Davies főszereplésével.
MTI
Elvis Presley Cadillac kombija, Steve McQueen öreg versenykamionja és John Lennon dioptriás napszemüvegei, valamint számos más híresség emléktárgyai kerülnek kalapács alá egy júliusi kaliforniai aukción.
unknown
A szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház Opera Ultima című darabja kapta a legjobb előadásáért járó fődíjat a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválján.
MTI
A budapesti Művész mozin kívül idén kilenc vidéki város artmozijában is láthatja majd a közönség a Mozinet-Művész Filmnapok vetítéseit július 19. és 21. között. A filmszínházak műsorán már nem szereplő fesztiválkedvencek mellett ebben az évben is lesz premier előtti vetítés - közölték a szervezők.
MTI
A New York-i Filharmonikusokkal ad koncertet Mariah Carey a New York-i Central Parkban, az est bevételét a Sandy hurrikán áldozatai kapják.
unknown
Kik játszottak a romházban forgatott pornófilmekben? Hol foglalt házat egy budapesti punkbanda? Mi lesz a sorsa az üresen álló belvárosi romos épületeknek? Újabb sétánkon a budapesti squatkultúrát ismerhettük meg, benézhettünk bedeszkázott ajtók mögé, és izgalmas történeteket hallhatunk a hazai házfoglaló akciókról.
Ivanyos Judit
Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt, ez az első ételrecept, amely bekerült a hungarikumok sorába - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a XV. Karcagi Birkafőző Fesztivál megnyitóján. Hozzátette: a generációkról generációkra örökített ételkülönlegesség megérdemli a megbecsülést és a védelmet.
MTI
Újabb zsiráftehén érkezett Franciaországból a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba - tájékoztatta az állatkert igazgatója szombaton az MTI-t.
MTI
Változatos műfajú filmekkel készül a nyárra a budapesti Francia Intézet kertmozija: hétfőtől augusztus 19-ig nyolc francia premierfilmet - vígjátékot, drámát, kosztümös filmet és road-movie-t - vetítenek a margitszigeti Holdudvarban.
MTI
Megpróbálták megrongálni pénteken a világhírű londoni Nemzeti Galéria egyik legértékesebb festményét. Az elkövetőt, a Fathers 4 Justice kampánycsoport egyik tagját őrizetbe vették.
MTI
Melegfilmmel jelentkezni Magyarországon nem épp kockázatmentes vállalkozás, Orosz Dénes most mégis ezt teszi. A rendező a Filmalap bő negyedmilliárdos támogatását élvezve kifordított homoszexuális romantikát szállít a hazai mozikba, melyben a – színészként – immár két kapura játszó Csányi Sándoré a főszerep. A Coming out kulisszái mögött fagyoskodtunk.
unknown
A valaha kalapács alá került legnagyobb ABBA-gyűjteményre licitálhatnak az érdeklődök a Stockholm's Auction House egy augusztusi árverésén, amelyen a svéd popegyütteshez kötődő több mint 25 ezer emléktárgy kerül terítékre.
MTI
A Tajtékos napok című, Michel Gondry rendezte francia-belga film vetítésével péntek este megnyílt a 48. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál.
MTI
"Csodálatos napja volt. Meglátogatta a Vatikánt, vacsorázott a fiával, és várta a nővére érkezését". Kiről is szólnak ezek a szavak, Tony Sopranoról vagy James Gandolfiniről? Egy biztos, most már odafent terítenek a vacsorához.
Gy. Zs.
Élesen bírálták Németországban a kormánypárti keresztényszocialisták (CSU), kereszténydemokraták (CDU) és az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) is Günter Grasst, amiért a Nobel-díjas író egy vitában megszólta Angela Merkelt a német kancellárt NDK-s múltja miatt.
MTI
Fekete Pákó úgy gondolta, jó ötlet feldolgozni a Mr. President Coco Jumbo című slágerét. Videó.
hvg.hu