1860-ban elrabolt szobrokat adtak vissza Kínának

Két, a Csing-dinasztia korából származó bronzfej, egy nyúlé és egy patkányé tért vissza hazájába, Kínába, s került ünnepélyesen a kínai Nemzeti Múzeum felügyelete alá pénteken Pekingben.


Szokatlan tipp a mellrák ellen

Az olyan zsíros halak, mint a lazac, a tonhal, vagy a szardínia, segíthetnek csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát.










Figyelmeztették az Egyiptomba utazó magyarokat

Mivel Mohamed Murszi egyiptomi elnök beiktatásának vasárnap lesz az első évfordulója, a Külügyminisztérium a várható tömegmegmozdulások miatt fokozott óvatosságra kéri az országba készülő magyarokat.




Fischer Ivánt nagy megtiszteltetés érte

Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját ünnepélyes keretek között a brit Királyi Zeneakadémia (Royal Academy of Music) tiszteletbeli tagjává választották.


Otthagyta brutális férjét Nigella

Úgy tűnik, nemcsak ideiglenesen költözik el férjétől Nigella Lawson. A brit tévészakácsot nemrég egy étteremben fojtogatta a 70 éves Charles Saatchi, a rendőrség is felfigyelt az erőszakra, de eleinte mindketten azt mondták, hogy rendezték egymás között az ügyet. Csütörtökön azonban mégis teherautókra pakolták Nigella összes cuccát, és gyerekeivel együtt lelépett a férjével közös házukból.


Videó: az Attraction után újabb magyarért izgulhatunk

Magyarországon már sztár, és Németországban is az szeretne lenni – így jellemzik Karsai Zitát a német Got to Dance tehetségkutató oldalán. A magyar táncosnő itthon a tv2 Megatánc című műsorában vált ismertté, a német show-ban pedig retro tánccal nyűgözte le a zsűrit.


A hétvége legekébb programja

Kapják napja néven rotációs gyorsulási és ügyességi versenyt rendeznek Romhányon, ahol kiosztják a „Legcsinosabb parasztlegény” díjat is.


Csak az menjen hétfőn orvoshoz, akinek tényleg muszáj

Zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is hétfőn, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. A kórházakban és az Országos Mentőszolgálatnál munkaszüneti napnak megfelelően dolgoznak – közölte az egészségügyi államtitkárság pénteken.


Új trilógia készül a Terminátorból

A Terminátor megint visszatér: a Paramount filmstúdió csütörtökön bejelentette, hogy új trilógiában éleszti újjá az emberek és robotok harcát ábrázoló történetet, amelynek nyitó epizódja két év múlva kerülhet a mozikba.