Alföldi kikéri magának Tarlósék közleményét

Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében összemossa a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival, azt a látszatot keltve, hogy ugyanazok a tendenciák tapasztalhatók mindkét színháznál, és ezzel is igazolja az Újszínház nézőszámának harmadával való csökkenését.



Holnap kezdődik a Pannónia Fesztivál

Csütörtökön kezdődik az idei Pannónia Fesztivál (PAFE), amelyet a Somogy megyei Szántódpusztán rendeznek meg. A négy nap alatt hat színpadon a hazai rockélet csaknem kétszáz csapata mellett három külföldi zenekarral is találkozhat a közönség.


Itt a gén, amitől a nők elhíznak

A nők súlygyarapodásához köthető gént találtak holland kutatók. A szakemberek tanulmányukban megállapították, hogy a nők majdnem egyharmadánál lehet a DNS-nek egy olyan mutáns szakasza, amely zsírszövetek kialakulását idézi elő. Ez azt jelenti, hogy az ő esetükben két és félszerese a valószínűsége annak, hogy többletsúlyt szednek fel, átlagosan több mint 6,35 kilót.




Spielberg maga fizeti cannes-i szállását

Steven Spielberg zsűrielnök ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga fizethesse ki tartózkodásának költségeit a 66. cannes-i filmfesztiválon - mondta szerdán Thierry Frémaux művészeti igazgató a Libération című francia napilapnak.



Hiába a rossz számok, Tarlós elvárásait teljesítette Dörner színháza

Az Újszínházban a Városháza közlése szerint a 2011-es évhez viszonyítva valóban csökkent a nézőszám, "de színházban nem szokatlan jelenség, hogy a nézőszámban visszaesés következik be, ha a vezetőváltás profilváltással és a társulat cseréjével jár együtt" - olvasható a Városháza közleményében.








Fel vörösök, fehérek Szegedre!

Bármennyire is hírös város Szeged, saját bornak ugyancsak híján van. Ha nekik nincs, hát oda hívják azokat, akiknek van. Péntektől tíz napon át borvárossá alakul a csongrádi megyeszékhely.


Magyar filmes tart mesterkurzust Limában

Mesterkurzust tart Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője a csütörtökön kezdődő perui Al Este de Lima filmfesztiválon. A mustra műsorára tűzi Jankovics Marcell Az ember tragédiája és Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotását is - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.