Barátnője visszautasította Harry herceg házassági ajánlatát
Házasodna Harry herceg, ám választottja egyelőre nem lelkesedik az ötletért - legalábbis a brit uralkodó unokája által kiszemelt menyasszonyjelölt közeli ismerősei szerint.
Házasodna Harry herceg, ám választottja egyelőre nem lelkesedik az ötletért - legalábbis a brit uralkodó unokája által kiszemelt menyasszonyjelölt közeli ismerősei szerint.
MTI
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
MTI
Magyarországon az elmúlt évtizedekben az „ÜSS!” vagy a „SZERETLEK MARI” feliratokkal találkoztunk a leggyakrabban, mára ezeket felváltották a szimbólumok, a portrék és az angol kifejezések, de a négy fal közé zártság, a hely szelleme is megihleti a rabokat. Egy börtönpszichológustól megtudtuk, mit üzennek a börtöntetoválások.
Bakos Dalma
Zárás előtt néhány órával látogatói csúcsot döntött a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: a csütörtökön kezdődött könyves mustrát vasárnap délután három óráig több mint 63 ezren keresték fel.
MTI
A balatoni strandok közül az elsők között nyitott ki a szigligeti, ahol belépőjegyet még nem szednek, de már hét közben is várják a sétálókat, napozókat. A strandok zöménél még tartanak a kisebb-nagyobb karbantartási munkák, felújítások
MTI
Az emberi erőforrások minisztere Kazinczy-díjakat osztott. Császár Angela színművész "tökéletesen szép színpadi beszédéért" kapta meg a díjat.
MTI
A nyertes párlat a Brill Pálinkaház birskörtepálinkája. Mint nemzeti kincs, a hagyományoknak megfelelően december nyolcadikán, a pálinkafőzők védőszentjének a napján kerül be a Mezőgazdasági Múzeum vitrinjébe.
MTI
Műholdas jeladóval ellátott nyakörvvel kívánják megóvni az elefántokat az orvvadászoktól Csádban. A feladat sürgős: elefántcsontcsempészek a 2000-es években a Zakouma park elefántállományának 90 százalékát pusztították el. Mára mintegy 450 példány maradt, több állat sebesült.
MTI
Jelentések szerint a lavina mintegy 2,5 méteres hóréteggel terítette be az érintett területet Coloradóban. Öten meghaltak, a hatodik hódeszkás valahogy kiásta magát.
MTI
A TOTÓ 16. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei az alábbiak:
MTI
Figyelmeztető sztrájk miatt nem fog felszállni hétfőn a Lufthansa német légitársaság hazai és európai járatainak nagy többsége - jelentette be szombat este a vállalat.
MTI
Budapestre látogatott a világhírű izraeli író, David Grossman A világ végére című regényének bemutatójára. "Valami jót akartam csinálni egy olyan világban, amelyben minden elromlott" - mondta az író a könyvéről az MTI-nek.
MTI
Az országban magas a pollenterhelés, egyes allergén fák virágporából már nagyon magas koncentrációt is mértek – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
MTI
Hogy a spárga milyen tökéletes teremtménye a természetnek, azt minden évben áprilistól júniusig újra s újra elmondjuk, megírjuk. Nem mintha az év többi részében odaadásunk csökkenne, de ezekben a hónapokban van a szezonja. Most is már ott ágaskodnak az ingerlő fehér-zöld spárgasípok a zöldséges standokon.
Gy. Zs.
A márciusban elhunyt Bódi László édesanyja azt kéri a rajongóktól, ne menjenek el a zenekar egri koncertjére - írja a Blikk.
hvg.hu
Napra pontosan legutóbbi budapesti klubkoncertje után négy évvel, április 24-én játszik újra a magyar fővárosban, ezúttal a Club 202-ben a veterán skót hard rock zenekar, a Nazareth.
MTI
Vannak kortárs írók, akik elvben már nem élnek. Az éjszaka kellős közepén felhívják telefonon őket, előbb belelihegnek, legközelebb morognak és disznóságokat mondanak. Eltörik a kutyájuk lábát, aztán megmérgezik, leöntik az autóját kromofággal, utána kiszúrják az autójának a tömlőit, majd esetleg a nyílt utcán leköpik.
ln- fl
Árvácskaültetési Guinness-rekordkísérlet helyszíne lesz szombaton a Városliget, ahol 20 ezer 750 virágpalántát ültetnek el. A 10-től 18 óráig tartó családi programot a fővárosi önkormányzat szervezi Tarlós István főpolgármester fővédnökségével.
MTI
Elárverezik a The Beach Boys nevű amerikai rock együttes elveszett archívumát. A gyűjtemény dobozokban porosodott egy floridai raktárban, és valaki felbontatlanul megvásárolta a tárolókat. Amikor felfedezte az értékes emlékeket, eladta a kollekciót befektetőknek, akik most elárverezik az ereklyéket.
MTI
Májusban kezdődik az esküvőszezon, és jóllehet a legtöbb ara már hónapokkal, akár egy évvel előbb is elkezdi tervezni a mennyegzőt, kíváncsiak voltunk, hogy boldogulnak azok, akiknek nincs kedvük sok időt és energiát fektetni a szervezésbe. Le lehet tudni az esküvőt online, rohangálás nélkül? A hvg.hu utánajárt.
hvg.hu