Londonban játszik a kecskeméti Katona József Színház

Londonban, a West Enden mutatja be a kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát - közölte Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója kedden az MTI-vel.



Fülledtség marad a délutáni záporok után

A kifejezetten csak a frontokra érzékenyeknek jó időszakuk van; kedden sem várható fronthatás. A délutánra kialakuló záporok, zivatarok környezetében azonban a fülledtség, a szél és a légköri elektromosság fokozhatja az asztmások és a szívbetegek panaszait – figyelmeztet a Meteoklinika.


Blikk: Ákos is zsűrizhet az X-Faktorban

Az X-Faktor stábja a hazai zenei élet legnagyobb alakjai között keresi azt a személyt, aki hamarosan bekerülhet a mentori székbe. A Blikk szerint Ákost is megkörnyékezték.


Büfét neveztek el Hollósi Frigyesről a Nemzetiben

Hollósi Frigyes nevét viseli vasárnap óta a Nemzeti Színház színészbüféje – az emléktáblát Alföldi Róbert, a teátrum június 30-ig regnáló igazgatója avatta fel a délutáni előadások előtt.



Ikrekkel terhes Kozma Orsi

Ikerlányokat hord a szíve alatt Kozma Orsi - írja a Blikk. Az énekesnő és férje, Benedek Tamás, a Neo együttes dobosa nem számított erre, de mivel eredetileg is két gyermeket terveztek, örülnek, hogy egyszerre jön a testvérpár.




Kétezer éves lehűlésnek vetett véget a globális felmelegedés

Hosszú, az összes földrészre kiterjedő lehűlési időszaknak vetett véget a 19. század vége táján kezdődött globális felmelegedés – derül ki abból az új tanulmányból, amelyben egy nemzetközi kutatócsapat kontinensekre bontva rekonstruálta az utóbbi kétezer év időjárási viszonyait.


"Nem nézett ki nőnek, na" – Karády Katalin volt szomszédja mesélt

Karády Katalin varázsa abban rejlett, hogy titokzatos volt, és csak nagyon keveset lehetett tudni a magánéletéről. Bár az 1940-es éveket zömmel a Nyáry Pál utcai lakásában töltötte, a szomszédok sem tudták sokáig, hogy köztük él. Inkognitóban járt-kelt, de a légópincébe neki is le kellett mennie. Egykori szomszédja, Csöpi néni emlékszik vissza az együtt töltött két hétre.


Óriási Dalí-kiállítás nyílik szombaton Madridban

Egyesítette erőit a Salvador Dalí műveit őrző három legjelentősebb múzeum, és az eddigi egyik legjelentősebb kiállítás nyílik meg szombaton a katalán festő műveiből Madridban. A madridi Zsófia Királyné Múzeumban összesen csaknem kétszáz művet mutatnak be az érdeklődőknek szeptember 2-ig.




Critical Mass: miért lett vége?

A hétvégén volt az utolsó Critical Mass, amely nemcsak a világ legnagyobb biciklis felvonulásává nőtte ki magát, hanem olyan turisztikai eseménnyé, amely szorosan összekapcsolódott a várossal, és javította az imázsát. A kérdés, ami minden szimpatizánsban megfogalmazódott, hogy ha már ilyen sikeres és népszerű, miért ez az utolsó?


Megdöbbentően sok a császármetszés Romániában

Az állami kórházakban 41, a magánklinikákon 60 százalék a császármetszések aránya. A román kismamák valóságos nyomást gyakorolnak rájuk azért, hogy császármetszéssel hozhassák világra a gyermekeiket, és még a neves professzorok sem mernek ellentmondani ezeknek a kéréseknek.


Ötből egy gyerek nem jut hozzá az életmentő védőoltásokhoz

A megfelelő védőoltások beadásával több mint másfélmillió gyermekhalál lett volna megelőzhető 2011-ben. A társadalmi kirekesztettség, a földrajzi elszigeteltség, a források hiánya és a fegyveres konfliktusok okozta problémák miatt azonban a világon öt gyermekből egy nem jut hozzá az életmentő védőoltásokhoz - figyelmeztet az UNICEF magyar bizottsága.