Görcsbe rándult lábakkal hevert a sas – keresik a mérgezőt

A rendőrség vizsgálja a jeladós parlagi sas elpusztulásának körülményeit Békés megyében. A Körös–Maros Nemzeti Park ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen, a nyomozás jelenleg is tart – tájékoztatta Szelényi Balázs zoológiai felügyelő az MTI-t.






A Nemzetibe mentek Stohlért a rendőrök

Munkahelyén, a Nemzeti Színházban faggatták a nyomozók Stohl Andrást – tudta meg a Blikk. A lap szerint korábban már gyanúsítottként is kihallgatták a színészt, s most azokat a dokumentumokat keresték rajta, amelyek összefüggésbe hozhatók a Börtönpokol című könyvével, amely miatt nyomozás indult ellene.




Évente többszázezren lesznek tbc-sek Európában

A tuberkulózis ugyan visszaszorulóban van, mégis naponta több mint ezren, évente pedig 380 ezernél is többen betegszenek meg benne Európában az Egészségügyi Világszervezet keddi tájékoztatása szerint.



Már tudják, kik követhették el a nagy bostoni képrablást

Új kampányt indított az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda a Bostonban ellopott értékes festmények ügyében. A képek félmilliárd dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 115 milliárd forintot érnek, és 23 éve tűntek el. A feltételezett tetteseket már ismerik, de a festményeket nem találják.




Óriásgyertyát gyújt a WWF a Föld Órájában

Kiönti az ötméteres óriásgyertyát a Természetvédelmi Világalap magyarországi szervezete: 1397 régi gyertya, illetve gyertyacsonk gyűlt össze A Föld órája eseménysorozat során a március 1. és 17. között zajló gyertyagyűjtő akcióban, így a szervezet korábbi ígéretéhez híven elkészíti a gyertyaóriást, amelyet a március 23-i ünnepségen gyújtanak meg.




Meghitt koncerten ünnepelte magát Justin Timberlake

Meghitt hangulatú Los Angeles-i koncerttel ünnepelte új albumának megjelenését Justin Timberlake amerikai énekes, aki 2006 óta most először rukkolt elő új koronggal, amelyet ígérete szerint hamarosan újabb követ majd.


"Kik maradnak otthon?" – interjú Schiff Andrással

Schiff András elszántan ragaszkodik döntéséhez: távol tartja magát Magyarországtól. A Kossuth-díjat 1996-ban megkapó művész még olyan eseményért sem változtatta meg véleményét, mint az állítása szerint neki mégoly fontos Zeneakadémia újranyitása. A hvg.hu-nak Berlinben mesélt arról is, miként éli meg azt, amit Magyarországról hall és olvas.



Imád főzni és grillezni Ferenc pápa

Ferenc pápa abban is különbözik elődeitől, hogy szeret főzni. Megválasztását és keddi beiktatását követően várhatóan olyan argentin konyhai klasszikusok is a pápai asztalra kerülnek, mint a matétea és a dél-amerikai ország első számú nemzeti étele, az asado.