"Kik maradnak otthon?" – interjú Schiff Andrással
Schiff András elszántan ragaszkodik döntéséhez: távol tartja magát Magyarországtól. A Kossuth-díjat 1996-ban megkapó művész még olyan eseményért sem változtatta meg véleményét, mint az állítása szerint neki mégoly fontos Zeneakadémia újranyitása. A hvg.hu-nak Berlinben mesélt arról is, miként éli meg azt, amit Magyarországról hall és olvas.
hvg.hu: Továbbra is kitart amellett, hogy nem jön Magyarországra, amíg – ahogy többször is elmondta – az antiszemitizmus és az idegengyűlölet ilyen szabad teret kap? Mennyire figyeli a hazai közállapotokat?
Schiff András: Igen, továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy nem megyek Magyarországra sem muzsikusi, sem magánemberi mivoltomban. Az eseményeket rendszeresen követem, híreket és újságot az internet segítségével állandóan olvasok, persze csak módjával, mert szeretnék néha zenével, irodalommal és egyéb szép és kellemes dolgokkal is foglalkozni.
hvg.hu: Ha követi az eseményeket, nyilván értesült a kultúrához köthető fejleményekről. Például a Magyar Művészeti Akadémia körüli történetekről vagy a Nemzeti Színházról, az oktatás kiszolgáltatottságáról.
Sch. A.: A hírek nem szívderítőek. Ami a kulturális életet illeti: a Művészeti Akadémia, Fekete és Medveczky urak megszólalásai, a Nemzeti Színház és Alföldi Róbert esete, az Operaház helyzete, ezek borzalmas dolgok. Megítélésük nem csupán ízlés és vélemény kérdése. Az oktatás színvonala aggasztó, az pedig botrányos, hogy Nyirő József, Wass Albert, Tormay Cécile lassan a tananyag részei lesznek, és ezt a kormány irányítja, támogatja.
Attól tartok, legszívesebben betiltanák József Attilát és Radnóti Miklóst, vagy Bartók helyett Mosonyi Mihályt játszatnának. Itt azért még – szerencsére – nem tartunk.
hvg.hu: Mit gondol az egyre erősebb elvándorlási hullámról? Matolcsy György 500 ezer embert említett nemrég. Sokat van Londonban, az állítólag már az ötödik legnépesebb magyar város.
Sch. A.: Londonban és másutt is lépten-nyomon találkozom fiatal magyarokkal, sokan vendéglőkben pincérkednek, mások megpróbálnak tovább tanulni. Csupa értelmes, értékes és érdekes fiatalember. Pánikszerűen menekülnek otthonról, mert érzik, hogy rettenetes a hangulat, és nincsen ott számukra jövő, és nem elsősorban az anyagiak miatt nincs. Ennek katasztrofális következményei lesznek, ha az ország fiatal értelmiségének a krémje elvándorol. Kik maradnak otthon?
hvg.hu: Mi volt az a magyar kulturális esemény, amely imponált önnek?
Sch. A.: A svájci Zug városkában nemrég megnéztem Nádas Péter fotókiállítását, amelyen más magyar képzőművészeti alkotások is szerepeltek. Lenyűgöző élmény volt. Nádas fényképészként szinte ugyanolyan nagyszerű, mint írónak. Engem arra emlékeztet, hogy Mendelssohn a komponálás mellett milyen gyönyörűen festett és rajzolt. Nádas Párhuzamos történetek című regénye életem egyik meghatározó irodalmi élménye.
hvg.hu: Nem lesz ott a felújított Zeneakadémia megnyitóján? Nem sajnálja?
Sch. A.: Őszintén és szívből sajnálom. Ehhez a teremhez rengeteg emlék fűz, elsősorban Fischer Annie és Richter koncertjei miatt, de a saját életpályám is elképzelhetetlen lenne nélküle. Nem vagyunk elfogultak és szentimentálisak, amikor azt állítjuk, hogy a Zeneakadémia Nagyterme a világ egyik legszebb, legbensőségesebb hangversenyterme. Merem remélni, hogy a terem kiváló akusztikája és különleges légköre nem változott meg.
hvg.hu: A berlini fellépése egybeesett a Berlinale Filmfesztivállal. Mennyire érdekelte a film, a magyar film, a filmzene?
Sch. A.: Nagy filmrajongó vagyok, és mindig is követtem a magyar filmalkotásokat, utoljára Tarr Béla műveit. Ezért is olyan elkeserítő, hogy most nem mutattak be új magyar filmet Berlinben. Nagy szégyen ez.
Az sem elhallgatható, ahogy a politikai vezetés Tarr Béláról és a filmkultúráról vélekedik. Ennek eredménye a berlini távollét. A filmzenéhez való viszonyom ambivalens. Nagyon sokszor zavar a zene, szeretném a csöndet és a vizuális élményt élvezni. Legjobban az zavar, amikor filmrendezők – akik sokszor unmuzikálisak – nagy zeneműveket áldoznak fel, töredékeikben. Bach, Mozart, Beethoven nem háttérzenének való. Természetesen vannak jó filmzenék is, mint Nino Rota muzsikája Visconti Leopárdjához vagy akár Rózsa Miklós művei.
hvg.hu: Milyen érzés visszatérni a Berlini Filharmonikusokhoz?
Sch. A.: Berlin ma Európa legérdekesebb városa. Nem a legszebb – néha kifejezetten csúnya –, de a kulturális élete példamutató. A fiatalok boldogan élnek Berlinben, ahol az élet sokkal élhetőbb, a lakbér sokkal olcsóbb, mint Párizsban vagy Londonban. Számomra a berlini zeneszerető közönség a legjobb, amit el tudok képzelni.
hvg.hu: Körülbelül a közepén tart a Bach Projektnek, amellyel tavaly ősszel óriási sikert aratott Észak-Amerikában. Mekkora ez a vállalkozás? Nyomon követhető-e az interneten például a magyar közönség számára?
Sch. A.: A Bach-sorozat, amit most az Egyesült Államokban csinálok, hatalmas vállalkozás. Tartalmazza a mester összes fontos zongoraművét, mellette versenyműveket is előadok, Mendelssohn- és Schumann-szimfóniákkal kiegészítve, melyeket magam dirigálok, legközelebb éppen a New York-i Filharmonikusokkal. Az egész sorozat mintegy 40 koncertből áll. Interneten ez aligha követhető, ez nem is baj. Nem lehet mindent "internetesíteni", mint azt sokan megpróbálják.
hvg.hu: Az egész pályáját meghatározza Bach, mégis máshogy közelít ma hozzá, mint évtizedekkel korábban. Hogyan változik önben Bach zenéje?
Sch. A.: Bach számomra a legnagyobb zeneszerző. Minden napomat meghatározza. Nem változik bennem semmi szándékosan, de az idő, amit Bachnak szentelek, a művekkel való rendkívül mély és bensőséges kapcsolat meg kell, hogy hozza azt az érési folyamatot, amit rövid idő alatt nem lehet elérni.
hvg.hu: Berlinben mégsem Bachot játszott, hanem Schumannt, akit szintén szinte rendszeresen a repertoárján tart.
Sch. A.: Schumann zenéjét rajongásig szeretem. Ő az egyik legeredetibb, legérdekesebb zeneszerző. Művei irodalmi vonatkozásai nagyon fontosak, az előadónak ismernie kell Jean Paul, E. T. A. Hoffmann és mások alkotásait. Schumann is poéta, zenéjét költészet, lángoló fantázia, csapongó indulatok jellemzik.
hvg.hu: Bach és Bartók két meghatározó zeneszerző az ön számára, mégis aligha talál a laikus zenehallgató hasonlóságot közöttük. Létezik-e mégis valamilyen párhuzam, gondolati közösség a két szerző között ön szerint?
Sch. A.: Bartók, mint a legtöbb nagy komponista, pontosan tudta, mit köszönhet Bachnak. Bach mindnyájuk tanítómestere. Bartók rengeteg Bachot játszott, a Wohltemperiertes Klavierből gyakorlati kiadást készített. Ahogyan Bach kis zongoradarabokat, invenciókat írt gyermekei számára, ugyanez a gondolat vezérelte Bartókot is, mikor a Gyermekekneket és a Mikrokozmoszt alkotta. A bachi polifónia, az ellenpont és a fúga művészete Bartóknál zseniális folytatóra talált, ennek kiváló példája a Zene húros és ütőhangszerekre vagy a 2 zongorás-ütőhangszeres szonáta.
hvg.hu: Ha nagyon sok ideje lenne, melyik zeneszerzőt szeretné még egyszer felfedezni?
Sch. A.: Szeretnék Debussyvel nagyon alaposan foglalkozni: óriási komponista, aki eddig valahogyan kimaradt az életemből. Érdekes módon más francia szerzőkkel semmi kapcsolatot nem érzek, még Ravellel sem.
hvg.hu: Kivételesen megosztaná a magyar olvasókkal azt, hogy miként telik egy napja? Egy hétköznapja és egy olyan, amely eltér az átlagostól?
Sch. A.: Életem jelentős részében úton vagyok, ilyenkor szállodában lakom. A hangversenyező muzsikus élete nem fenékig tejfel. A kívülállók ennek csak a napsütéses oldalát ismerik, arról vajmi kevés fogalmuk van, mennyi fegyelem, kitartás, szorgalom és lemondás van mögötte. Ezt nem panaszképpen mondom, hiszen senki sem kényszerített rá, hogy muzsikus legyek. A zene olyan művészet, amelynek a művelése komoly áldozatokkal jár, de meg is van az eredménye. Megéri.
Amikor úton vagyok, mindig gondolnom kell arra, hogy nyugodt körülmények között tudjak 2-3 órát gyakorolni. Ez nekem amolyan higiéniai igény. Legalább egy órát Bachhal töltök, a többit azokkal a művekkel, amelyek a következő koncerten szerepelnek. Minden városban teszek egy nagy sétát, a friss levegő és a mozgás alapvetően fontosak. Arra is ügyelek, hogy – mint Márai ajánlja – mindennap lássak valami nagyon szépet: egy képtár vagy múzeum megtekintése ideális.
Az olvasás a legnagyobb szenvedélyem a zene mellett. Mindig van nálam több könyv, magyarul, angolul, németül, olaszul. Ha otthon vagyok Firenzében, akkor még többet gyakorolok, készülve a következő koncertekre. Az olvasás itt is lényeges. A napi szépséget pedig Firenze bőségesen szolgáltatja. Nem panaszkodhatom, szerencsés ember vagyok. De nem is lopom a napot.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
