Jó hír érkezett Cipőről

A vasárnapi MRI-vizsgálat kiderítette, hogy a hosszú ideje öntudatlan zenész agyában nincsenek morfológiai elváltozások, így bármikor felébredhet a kómából – írta a Hír24 a TV2-ben elhangzottak alapján.


Felhívás: már lehet jelentkezni az idei POSZT-ra

Közzétették a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) jövő évi felhívását: a fesztivált 2014. június 5. és 14. között rendezik meg, a válogatásban a 2013. március 1. és 2014. február 28. közötti bemutatók vehetnek részt.


Budapest a világ második legromantikusabb városa

Az étteremajánlók alapján a Foursquare szerint Budapest a világ második legromantikusabb városa - ez derül ki legalábbis a Spotistic blog infografikájából. Fővárosunkat ebben a kategóriában csak Prága előzte meg, a következő három helyen pedig Róma, Koppenhága és Berlin sorakozik fel.


Felfüggeszti a húsgolyók árusítását a magyar IKEA

Az IKEA a vizsgálatok lezárultáig beszüntette a húsgolyók forgalmazását Magyarországon– közölte a hvg.hu kérdésére a cég. A cseh hatóságok hétfőn jelentették be, hogy az ottani fagyasztott húsgolyókban lóhús jelenlétét mutatták ki. A magyar szállítmányokban egyelőre nem találtak.



Meghalt Gutai Magda

Életének 71. évében vasárnap elhunyt Gutai Magda orvos, József Attila-díjas költő – közölte a Magyar Írószövetség.



Merész ruhák az Oscar gálán

A díjátadók közül az Oscar-gála a legkonzervatívabb, de hiába. Vannak színésznők, akik nem hagytak túl sokat a képzeletre a megjelenésükkel. Íme, a legmerészebb ruhák.




Lóhúst találtak az IKEA húsgolyóiban

Lóhúst találtak az IKEA cseh, brit, portugál, holland és belga egységei számára Svédországban gyártott húsgolyókban. A bútoráruházlánc közölte, a vásárlók "esetleges aggodalmai" miatt felfüggeszti a gyorsfagyasztott és elkészített húsgolyók értékesítését a hazai üzletekben.



Magyarország is érintetté vált a lóhúsbotrányban

Még tavaly nyáron érkezett kisebb mennyiség Magyarországra abból az ír hamburgerpogácsából, amelyet most egy német vállalkozás hívott volna vissza – közölte a napidoktor.hu. Csakhogy időközben az összes hazánkba érkezett gyanús húst megették, így egyelőre nem bizonyosodott be, valóban tartalmazott-e lóhúst a szállítmány.


Egy hotdoggal térítették el az amerikai elnököt

Lantos Gábor megtalálta a legészakibb pontot a Földön ahol amerikai elnök valaha hotdogozni indult futás helyett. Ehhez 100 napos útra indult Izland felé, most éppen a gejzírek szigetéről jelentkezik.