Nő nyerte a rangos irodalmi díjat
Sharon Olds amerikai költő 1942-ben született San Franciscóban, első verseskötete 1980-ban jelent meg Satan Says címmel. A T.S.Eliot költészeti díjat válását feldolgozó verseiért kapta.
Sharon Olds amerikai költő 1942-ben született San Franciscóban, első verseskötete 1980-ban jelent meg Satan Says címmel. A T.S.Eliot költészeti díjat válását feldolgozó verseiért kapta.
MTI
Újabb hatóság vizsgálódik Schobert Norbi ellen, akit akkor jelentettek fel, amikor a kórházban feküdt - írja a Bors.
hvg.hu
Kedden a melegfronti panaszok mellett a Dunától keletre a hidegfrontokra jellemző humánmeteorológiai tünetek is jelentkezhetnek.
hvg.hu
A 79 éves színésznő a Blikknek elismerte, hogy depressziós, és már nem is tudja számon tartani, melyik gyógyszerből hányat kell bevennie. A túladagolt színésznő nem engedte, hogy orvost hívjanak hozzá, de mint mondta, "ezt is túlélte".
hvg.hu
Éles bírálatokat váltott ki az iráni sajtóban, hogy az 1979-es teheráni túszdráma egy kevésbé ismert epizódját feldolgozó film, Az Argo-akció nyerte el a legjobb drámai alkotásnak járó Golden Globe-díjat.
MTI
Csődvédelmi eljárást kezdeményezett kedd hajnalban a brit HMV zenemű-forgalmazó áruházlánc.
MTI
Sajátos előadásokra készül az Újszínház: irodalomtörténeti háttérrel mutatja be szerzőit egy beszélgetéssorozat keretében - közölte a színház a hvg.hu-val.
hvg.hu
Incidens történt az Egyptair egyiptomi légitársaság Kairó-Casablanca járatán, mert a gépen utazó marokkói iszlamista kormánypárt küldöttsége "túl merésznek" találta a repülés közben vetített film egyes jeleneteit, és a vetítés félbeszakítását követelte.
MTI
Matt Stone és Trey Parker Important Studiosnak nevezték el új vállalkozásukat, amellyel leendő projektjeik finanszírozását oldanák meg. Musicaljük, a The Book of Mormon esetleges mozifilm-adaptációja is a jövőbeli tervek között szerepel.
hvg.hu
Bemutatták A Dal című produkció harminc elődöntős dalának énekeseit hétfő este Budapesten; az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató show-ja február 2-tól lesz látható az M1-en. A műsorba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag Tamás.
MTI
A fiatal özvegy mindenkivel lefeküdt a cégnél. Ő és a tanárverő mániákus depressziós most tanácsot ad, hogyan küzdjük le a depressziónkat, és miként jussunk át a Napos oldalra.
Rác András
Sydney nemibeteg-gondozó központjának orvosai kongatják a "vészharangot" a lapostetű felett, amely elsősorban szexuális érintkezés útján terjed. A központ statisztikái szerint 2008 óta egyetlen nő sem fordult az intézményhez lapostetűs panaszokkal.
MTI
A Színház- és Filmművészeti Egyetem állami támogatása 2008-ban 865 millió forint volt, 2010-ben ez az összeg már csak 807 millió forintot tett ki, 2013-ban pedig 451 millió forint lesz, holott már az előző évi elvonások is szinte megoldhatatlan helyzetet teremtettek - mondta Ascher Tamás, az egyetem rektora.
MTI
Házának küszöbét árulja egy brit család, miután kiderült: rendkívül értékes a kőlépcső. 50 ezer fontot - 17,5 millió forintot - is megadhatnak érte, mert egy 1300 éves buddhista szentélyből való.
MTI
Öt napon át raboskodott önszántából egy makacs macska Nagy-Britanniában egy fa tetején, mígnem tűzoltók lecsalogatták.
MTI
A Golden Globe-díjátadóra hivatalos sztárok megint adtak okot a hüledezésre.
hvg.hu
Összesen húsz ország 60 városában utaztak vasárnap alsónadrágra vagy bugyira vetkőzve a metrókon, így vállaltak részt a 12. "nadrágmentes metrózási világnapból".
MTI
83 évesen, Kaliforniában érte a halál Leon Leysont, aki 13 évesen került a zsidómentő Oskar Schindler gyárába.
MTI
Negyvenkét újabb idegen planétát fedeztek fel amatőr bolygóvadászok, akik a Kepler-űrteleszkóp adatait elemzik.
MTI
A 13-15 éves fiatalok 27 százaléka cigarettázik Magyarországon. 2008-ban 3 százalékponttal kedvezőbb volt ez az arány. Jelentősen emelkedett azok aránya, akik sodort cigarettát, pipát, vízipipát szívnak - derült ki egy felmérésből. A fiatalkorúak 43 százaléka még ma is akadálytalanul vásárol cigarettát a boltokban.
hvg.hu