Amerikai áruházlánc csapott le a magyaros betyárbabákra - fotók

Az amerikai TJX áruházlánc is árusítani fogja karácsonyi kínálatában a magyaros mintájú Folqa szuvenírfigurákat, többek között az Igazságos Betyárt, a Rátermett Csikóst, a Természetbarát Nádvágót és további társaikat – közölte a magyar készítő.


Orbánnak írtak levelet a tiltakozó táncosok

Nyílt levélben tiltakozik több mint negyven táncművész, köztük számos jelentős társulat vezetője az ellen, hogy a Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos kormányzati támogatást kap, miközben az összes független táncegyüttes működésére idén csak 211,9 millió forint jut, amelyet közel félszáz együttes között kell szétosztani.



Izrael bemutatkozik a Design Héten

Izraeli formatervezők, animációsfilm-készítők és gyermekkönyv-illusztrátorok is bemutatkoznak a pénteken kezdődő budapesti Design Hét ideje alatt.


Fotók: köztéri szaunát állítottak fel a Műcsarnoknál

Köztéri szaunát állított fel hétfőn a Műcsarnok előtt a cseh H3T Architekti építészcsoport. Az installáció nem csupán művészeti alkotás, hanem eredeti funkciójában használható a PLACCC Fesztivál ideje alatt, vagyis szeptember 30-ig.


Alig olvasnak könyvet a britek

A britek csaknem negyede, 23 százaléka csakis szabadsága alatt olvas regényt - derült ki egy több mint 8 ezer főre kiterjedő felmérésből.


A parafadugó győzelme és a mediterrán macsó

Mostanában a borkóstolásnak se vége, se hossza. A budai borfesztivál után lazítás helyett több mint kéttucat új tétel jelentett kihívást a minap. A Terroir Club-ban jártunk, és volt részünk meglepetésben.


„Olyankor kell megszólalni, amikor ahhoz bátorság kell”

Humorral és iróniával próbál viszonyulni az abszurd magyarországi viszonyokhoz Bornai Tibor, miközben azt látja: mintha csökkent volna az emberek humorérzéke. Terülj, terülj asszonykám és más történetek, zseblámpafénnyel megvilágítva.




Vörös-fehér Kárpát-medence

Manapság, amikor oly sok településen tartanak boros rendezvényt, ha valaki nagyot akar dobni, akkor valami kuriózummal kell előrukkolnia. Így lesz ez az első székesfehérvári bormustrán is.



Antik város templomát találták meg Bulgáriában

Harmadik századi templomot, valamint tíz hordozható oltárt tártak fel Bulgáriában a Rodope-hegységben, Perperikon antik városban folyó ásatások során - olvasható a Sofia Globe angol nyelvű bolgár hírportálon.





A csupasz vakondpatkány segíthet az embereken

A csupasz vakondpatkány sikeresen alkalmazkodik olyan savas környezethez is, amely az ember számára elviselhetetlen lenne. Az amerikai kutatók szerint az állat tanulmányozása az emberi fájdalomcsillapításban eredményezhet új utakat.


Lezárják a római Ciampino repteret

A Ryanair Budapest-Róma járatát is érinti a római ciampinói repülőtér ideiglenes lezárása, ami miatt a fapados járatokat október 2-ig a fiumicinói Leonardo da Vinci repülőtérre irányították át.