Megvannak az első Oscar-díjasok

Bár a következő Oscar-díjkiosztóig még fél év van hátra, az első győztesek neve már ismert: életműdíjat kap Jeffrey Katzenberg filmproducer, Hal Needham rendező, D. A. Pennebaker dokumentumfilmes és George Stevens, az Amerikai Filmakadémia alapítója. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia Los Angelesben hozta nyilvánosságra a díjazottak nevét.




Emberfeletti teljesítmény és hősies sportolók

329 kilométer táv, 14 kilométernyi szintkülönbség, 5 nap – ezt küzdik le azok az extrém távfutók, akik Wales híres-hírhedt sportkihívását elfogadták és elindultak a Sárkánygerinc Versenyen.


Megvan, melyik magyar filmet nevezik az Oscarra

Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. Erről pénteken döntött a filmes szakemberekből álló bizottság.




Kevesebb ülés, több hely a bécsi villamoson

Leszerelnek két-két üléssort egy alacsonypadlós villamosban Bécsben, így próbálnak több helyet biztosítani az utasoknak, és gyorsítani a ki-, beszállást. Egy kísérletről van szó, a jármű az egyik forgalmas vonalon, a 43-ason jár majd. A néhány hónapos próbaüzem után az utasok visszajelzései alapján döntik el, hogyan tovább.


Új légitársaság érkezik Budapestre

Megkezdte a jegyek árusítását új budapesti járatára az OLT Express német légitársaság. Az OLT október 16-tól hetente háromszor közlekedik a kelet németországi Drezda és Budapest között Fokker 100-as típusú repülőgépével.



"Csótányderbivel" ünnepel a 80 éves Toldi Mozi

Premier előtti vetítésekkel, best of-válogatással, "csótányderbivel" és dj-kel ünnepli szombaton megalakulásának 80. évfordulóját a budapesti Toldi Mozi. A program Gothár Péter Megáll az idő című filmjével kezdődik negyed háromkor.









Új módszert ajánlanak a "cukorbeteg láb" védelmére

Ha azonnal nem is, de nyolc-tíz év elteltével a legtöbb cukorbeteg találkozik azzal a lábszárfekéllyel, amelyet "cukorbeteg lábnak" nevez a köznyelv, és amely e betegség egyik legsúlyosabb szövődménye is egyben. Sok betegnek a kettős diagnosztikát és a túlnyomásos oxigénterápiát ajánlják.


Elhunyt New Yorkban Dávid Teréz animátor

Életének 92. évében kedden este New Yorkban elhunyt Tissa David (Dávid Teréz) magyar származású amerikai filmes animátor, aki fontos szerepet játszott a második világháború utáni tengeren túli rajzfilmes nyelvezet meghatározásában.