Gyógyult sast engedtek vissza a természetbe Hortobágyon

Meggyógyult, így szabadon engedték kedden a Hortobágyi Nemzeti Park területén azt a parlagi sast, amelyet június végén találtak Báránd térségében. A madarat megmérgezték, a Fővárosi Állat- és Növénykertben lábadozott.




Elhunyt az AIDS-gyógyszereket kifejlesztő cseh kémikus

Életének 76. évében, hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Antonin Holy cseh kémikus, aki jelentős szerepet játszott a HIV-fertőzések és az AIDS elleni gyógyszerek kifejlesztésében - jelentette be kedden a Cseh Tudományos Akadémia.



Ismét lépfenével fertőzött heroin ölhetett Németországban

Három lépfenés megbetegedést regisztráltak Németországban az utóbbi hetekben, mindhárom beteg heroint használó kábítószerfüggő, egyikük meghalt. Az esetek arra utalnak, hogy a 2010-ben lecsengett járvány után ismét fertőzött heroin kerülhetett forgalomba - figyelmeztetnek a hatóságok.



10 könyv, amivel a legborzalmasabb nyaralást is túlélheti

Ön a következő extrém helyzetbe kerül: nyaral, nem biztos hogy süt a nap, ráadásul a sziget, ahol éppen tartózkodik: lakatlan. Ez kiváló lehetőség arra, hogy elővegye azt a túlélő szettbe valamiért becsomagolt 10 könyvet, amit mindig is el akart olvasni, de eddig nem volt rá ideje. Legközelebb azoknak segítünk, akik tömegben, hanyatt fekve szeretik.



Képregénytárlat nyílt Örkényből

Örkény István egyperces novellái ihlették annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100. évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílik tárlata.


Adele terhes, de már van utódja (videó)

Már keresik az utódját Adelenek, akiről néhány hete derült ki, hogy első gyermekét várja párjával, Simon Koneckivel. A brit zeneipar abban reménykedik, hogy Lianne La Havas lehet a következő nagy durranás.




Videómegosztókra kerül a Budapest Bár-pilotfilm

Egy egész estés dokumentumfilm előkészítéseként pilotfilmet forgat Tóth Tamás rendező a Budapest Bár zenekarról. A 12 percesre tervezett alkotás szeptember végére készül el, és látható lesz a népszerű videómegosztókon.


A Vuitton feje megint listát robbantott

Egyre több divatmágnás neve bukkan fel a leggazdagabb franciák listáján. A Challenge Magazin legfrissebb összeállításának élén a Louis Vuitton feje, Bernard Arnault végzett, aki európai viszonylatban is rendszeresen végez előkelő helyen.


A nők IQ-ja megelőzte a férfiakét

Az intelligenciahányadost mérő IQ-tesztek évszázados történetében először lett nagyobb a nők mutatója, mint a férfiaké - közölte James Flynn, a teszttel foglalkozó új-zélandi kutató.



Innen lehet tudni, hogy jön a kánikula

Ha márciusban az átlagosnál sokkal kevesebb csapadék hullik, az júniusra hőhullámra és extrém magas hőmérsékletek veszélyére utalhat - állítják svájci kutatók, akik szerint hónapokkal előre lehetne jelezni a kánikulát.