Lazaságra tanítják a Bolsoj táncosait

A Monte Carló-i Balett társulatának modern stílusban alkotó koreográfusát és művészeti vezetőjét hívta vendégül a moszkvai Nagyszínház, hogy jóval konzervatívabb balett-táncosai ellessenek némi színpadi lazaságot a francia mestertől.


Egy új dínólelet átírhatja, amit eddig a tollas őshüllőkről hittek

A mókusszerű dinoszaurusz, amelynek fosszíliáit Németország déli részén fedezték fel, megváltoztathatja a tollas őshüllőkről alkotott nézeteket. A 150 millió évvel ezelőtt élt Sciurumimus albersdoerferi ugyanis az első olyan tollas theropoda dinoszaurusz, amely nem áll közeli rokonságban a madarakkal.


Rolling Stones-nap lesz a Petőfin

Rendhagyó tematikus Rolling Stones-napot tartanak jövő csütörtökön a Petőfi Rádióban abból az alkalomból, hogy éppen ötven évvel ezelőtt, 1962. július 12-én adta első koncertjét a rockzene történetének talán legmeghatározóbb és ma is aktív együttese. A rádió aznap teljesen felrúgja megszokott napi struktúráját, elmaradnak, illetve átalakulnak a napi műsorok.


Szabad az utólagos hálapénz a Semmelweis Egyetem klinikáin is

A fővárosi Semmelweis Egyetem klinikáinak egészségügyi dolgozói is elfogadhatnak utólag hálapénzt. A munka törvénykönyvének július elsejétől hatályos szabályai szerint a hálapénz elfogadása bűncselekménynek számít, kivéve akkor, ha a munkáltató máshogy rendelkezik.



Mentes falafel diétázóknak

Izraelt a gluténmentes gyorsételek paradicsomának is nevezhetjük - írja a Majomkenyér című diétázóknak szóló lap.


1926-ban eltűnt hegymászók olvadtak ki egy gleccserből

Feltehetően egy 86 éve odaveszett négyfős hegymászócsoport földi maradványai kerültek a felszínre egy olvadó gleccserből Svájc délnyugati részén, Valais (Wallis) kantonban – közölte kedden a helyi rendőrség szóvivője, Max Rieder.






Napi tipp: így kerülje el a nyári ételmérgezést

A nyári melegben az élelmiszer eredetű megbetegedések is gyakoribbak - figyelmeztetett kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely azt javasolja: az ételeket jól süssük át, a maradékot minél hamarabb hűtsük le, a vásárláskor pedig figyeljünk a termékek fogyaszthatósági idejére.


Fotó: ez az állat rejtheti a hosszú élet titkát

Egy Kelet-Afrikában honos rágcsáló, az akár harminc évig is élő csupasz turkáló (Heterocephalus glaber) rejtheti a hosszú és aktív élet titkát, amelyet egy amerikai-izraeli kutatócsoport kezdett el feltárni.





Egyre többen esznek méhlepényt Kínában

Kínában évszázados hagyományra támaszkodva továbbra is szokás elfogyasztani a méhlepényt, amelyről többek közt úgy tartják, segíti a szülés utáni gyorsabb felépülést és öregedésgátló is.




Csak júniusban 3200 időjárási rekord Amerikában

Az Egyesült Államokban tapasztalt rendkívüli hőhullám idején több mint kétezer alkalommal mértek korábbi rekordmértéket elérő vagy azt meghaladó hőmérsékletet a múlt héten, egész júniusban pedig 3200 időjárási rekordot jegyeztek fel - közölte helyi idő szerint hétfőn a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA).