VIZEN ÉS VONATON: BALATON MIX
A Balatoni Hajózási Zrt. és a MÁV ZRt.
Minden korábbi tehetségkutató műsornál többen, mintegy négy és fél ezren jelentkeztek az RTL Klub ősszel induló, Csillag születik című műsorába; a nagy érdeklődés miatt az utolsó menetben meg kellett duplázni a fővárosi válogatások számát - közölte a csatorna.
A Városmajorban tavaly nyitott Leroy Garden stílusában, hangulatában megegyezik a már jól ismert, divatos lánc bármely éttermével. A különbség annyi, ami a belvároshoz vagy a plázákhoz képest elvárható a budai zöldövezetben. Tágasabb a terasz, és az étlapon is találunk a szokottaktól eltérő, „gardenesebb” fogásokat.
Hétfőn hajnalban indultak az első vonatok a Nyugati pályaudvartól a Ferihegyi...
Biztonsági őrök magánhadserege, műholdas nyomkövető technika, drákói szigorúságú titoktartási kötelezvények sora vigyázza az utolsó Harry Potter-epizód végső titkát; mindez becslések szerint 10 millió fontjába (3,7 milliárd forintjába) kerül a brit kiadónak.
A fesztivál utolsó előtti napjának egyik legnevesebb fellépője betegség miatt lemondta a szereplést, mégis az eddigi legnagyobb tömeg gyűlt össze a Zamárdiban zajló eseményen. A koncertek tömve voltak, s még a késői órákban sem lankadt a bulizók kedve. A kiszolgáló személyzet azonban már ugyancsak megérezte a hosszú, szolgálatban töltött órák súlyát.
A fesztivál pénteki felvonásán már érezni lehetett a hétvége szelét, jóval többen érkeztek ugyanis a Zamárdiban található strandra, mint a nyitónapon, igaz pénteken már a Nagyszínpadon is beindult az élet. A további helyszínek sem szűkölködtek azért a színvonalas előadásokban. Francia bossa nova, osztrák downtempo, szexi brit lányok, brit breakbeat és további brit ritmusokra ringó formás csípők a magyar tenger partján.
Caravaggio műveként azonosított egy olasz restaurátor egy festményt, amelyről korábban úgy vélték, hogy az a barokk mester egyik remekművének, a Szent Jeromosnak a másolata.
A 2002-ben alapított Litera.hu égisze alatt vette kezdetét egy olyan weboldal építése, amely lehetővé teszi a magyar szépirodalom kortárs szerzői számára, hogy megjelenjenek a világhálón. Hogyan ír blogot egy magyar író, illetve miként használható fel a web az irodalom terjesztésére.
A kis számú résztvevő ellenére remek hangulat uralkodott a Zamárdiban először megrendezett zenei fesztiválon. Megtudhattuk, mit nyertek a legjobb csocsósok, illetve, hogy miként lehet az év egyik legjobb koncertjét előadni öt darab mikrofon segítségével.
A felnőtt amerikaiak többsége szerint J. K. Rowling életben hagyta hétkötetes regénysorozatának főhősét, Harry Pottert a befejező részben - ez derül ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott internetes közvélemény-kutatásból. Az olvasók közben aggódnak, hogy a média világgá röpíti a történet végét, mielőtt eljutnának az utolsó oldalig.
Két nappal koncertje előtt, szerdán érkezik Budapestre a Rolling Stones, s egy nappal fellépése után utazik el. Az együttes várhatóan 2 órát játszik július 20-án, jövő pénteken a Puskás Ferenc Stadionban.
Demonstrációval kezdődött meg szerdán az idei Hegyalja Fesztivál: a történelmi borvidék központját, a Tokajt elkerülő 39-es számú út megépítését követelve, a Világörökséghez tartozó térség környezetének védelme érdekében vonultak fel több tucatnyian.
Az egykor fallal kettéválasztott város ma csupa energia, tele izgalmas művészeti...
A légitársaság július 9-én bejelentette, hogy 2007 októberétől...
Vöröses szára, hatalmas levele akár dísznövénnyé is előléptethetné a számunkra inkább gasztronómiai szempontból érdekes rebarbarát, amelynek nem a gyökerét vagy a levelét, hanem a levélnyelét fogyasztjuk. A piacokon, zöldségeseknél arról ismerjük fel a friss rebarbarát, ha a levélnyél roppanós és lédús. Ne tároljuk sokáig, elég gyorsan megfonnyad.
A német légitársaság utasai október 30-tól elrepülhetnek...
Manu Chao fellépése is erősíti a Sziget fesztivál nagyszínpadának programját - közölték a fesztivál szervezői.
A Belgium elsőszámú filmfesztiváljaként számon tartott brüsszeli mustra szombat esti záróünnepségén Varga Mária és Rózsika kapta meg a legjobb színészi alakítás díját az Iszka utazása című film főszerepéért.