A Bárka, a Katona és az Új is kilép a Magyar Színházi Társaságból
 

A Bárka, a Katona és az Új is kilép a Magyar Színházi Társaságból

A Bárka Színház is kilépett a Magyar Színházi Társaságból - közölte Alföldi Róbert, a Bárka Színház direktora. A szervezetből múlt héten kilépett Új Színház és a Katona József Színház mellé azért csatlakozott a Bárka is, mert - ahogy Alföldi fogalmazott - a Magyar Színházi Társaság nem végzi el a feladatát és nem képviseli hatékonyan a színház érdekeit.

MTI MTI

Ascher Tamás a színművészeti új rektora
 

Ascher Tamás a színművészeti új rektora

Amit színházi körökben régóta tudtak, az most hivatalos is: Ascher Tamás lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora. Székely Gábor, az előző rektor márciusban miondott le, távozásának okait máig nem osztotta meg sajtóval. Utána Babarczy László vezette megbízottként az intézményt.

MTI MTI


Fejtő: különleges jelenség volt Faludy
 

Fejtő: különleges jelenség volt Faludy

Az életének 96. évében elhunyt Faludy György szellemisége, szókimondó nyíltsága mély nyomokat hagyott kortársaiban, a nyilatkozó pályatársak a saját életútjukra gyakorolt hatásáról is vallottak szombaton.

MTI MTI

Dizájn börze lesz Budapesten
 

Dizájn börze lesz Budapesten

Először rendeznek dizájn börzét Magyarországon. A szervezők szerint a börzén „minden cserealap, aminek formája, stílusa, kinézete van”.

hvg.hu hvg.hu

Meghalt Faludy György
 

Meghalt Faludy György

Életének 96. évében elhunyt Faludy György költő, műfordító, író, a magyar irodalom doyenje.

MTI MTI

Megtalálták Munch Sikolyát
 

Megtalálták Munch Sikolyát

A norvég rendőrség megtalálta Edvard Munch két évvel ezelőtt ellopott két világhírű képét, a Sikoly, illetve a Madonna címűt - jelentették be csütörtökön Oslóban egy sajtóértekezleten.

MTI MTI



Idegenek a Balkánon, azaz utazás a napfény felé
 

Idegenek a Balkánon, azaz utazás a napfény felé

Budapesttől Montenegróig. Szarajevón, Mostaron, a horvát tengerparton keresztül Podgoricáig és vissza. Az elveszett Jugoszlávia keresése? Magyaros tenger-nosztalgia? Munkatársunk úti beszámolója a hvg.hu blogjában. Második rész!

hvg.hu hvg.hu

Nyárutó: húzzunk bele!
 

Nyárutó: húzzunk bele!

Ugye emlékszünk még? Nemrég közel negyven fokos hőség volt, kárhoztattuk a nyarat, s most meg, bezzeg, kapaszkodnánk az utolsó napsugarakba. Késő. Hanem elkeseredésre semmi ok, a programok átsegítenek a krízisen! Felkelés a Süss Fel Napban, Vidorkodás Nyíregyházán, emlékezés a régi párkeresésekre a mozikban, fényszobrok és ókori bárkák, gömbölyű labdák és világos képstruktúrák. A vénasszonyok nyara jegyében. Minden korosztálynak...

hvg.hu hvg.hu



Az elveszett országút, avagy holiday-túra a Balkánon
 

Az elveszett országút, avagy holiday-túra a Balkánon

Budapesttől Montenegróig. Szarajevón, Mostaron, a horvát tengerparton keresztül és vissza. Az elveszett Jugoszlávia keresése? Magyaros tenger-nosztalgia? Munkatársunk úti beszámolója a hvg.hu blogjában. Első rész!

hvg.hu hvg.hu

Eltűntek a BBC új sorozatának forgatott anyagai
 

Eltűntek a BBC új sorozatának forgatott anyagai

Ellopták a Robin Hood című 13 részes angol tévésorozat több olyan mesterkazettáját, amelynek anyagát a MAFILM fóti filmgyárában forgatták. A BBC nem aggódik, a kár mértéke egyelőre nem egyértelmű. Állítólag egy nyitott helyiségben tárolták a kazetták egy részét, bár nem világos, hogyan lehetett onnan elvinni a tekintélyes méretű csomagot.

MTI MTI

Babarczy nem mond le Kaposváron
 

Babarczy nem mond le Kaposváron

Az elterjedt híresztelésekkel ellentétben nem mond le igazgatói állásáról a kaposvári Csiky Gergely Színház élén álló Babarczy László - közölte a színház művészeti titkára.

Babarczy Eszter Babarczy Eszter


Szarajevói Filmfesztivál: Tarr Béla is a programban volt
 

Szarajevói Filmfesztivál: Tarr Béla is a programban volt

Svájci-német-boszniai hármas koprodukcióban készült film, Andrea Staka rendező A kisasszony című alkotása nyerte a szombaton késő este befejeződött Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál játékfilmek számára kiírt nagydíját.

MTI MTI

A 24 és a The Office nyerte a tévés Oscart
 

A 24 és a The Office nyerte a tévés Oscart

A 24 című kémthriller kapta idén a legjobb drámai sorozatnak járó Emmy-díjat, míg a legjobb vígjátéksorozat kategóriában az azonos nevű brit alkotás által ihletett The Office című munkahelyi szatírát jutalmazták.

MTI MTI

Madonna: az egyház bojkottálja, a moszkvaiak imádják
 

Madonna: az egyház bojkottálja, a moszkvaiak imádják

Valóságos Madonna-lázban ég Moszkva, ahol a biztonságért felelős hatóságok már azon töprengenek, hogy áthelyezik az amerikai pop-díva szeptember 11-re meghirdetett koncertjét a Lomonoszov Egyetemmel szemközti területről.

MTI MTI