Akinek D-vitamin hiánya van, az túlsúlyos?
Az elhízott tizenévesek körében gyakori a D-vitamin alacsony szintje - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Az elhízott tizenévesek körében gyakori a D-vitamin alacsony szintje - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
MTI
life-style.hu
Csirág, nyúlárnyék vagy egyszerűen csak spárga. A nyugat-európai mellett a hazai háziasszonyok kedvence is lehetne a Homokhátságon megtermelt egészséges zöldségféle, sokan azonban még nem ismerik, pedig előétel, leves, köret és desszert is készíthető belőle.
MTI
Ismeretlen elkövetők sorra törik fel ugyanis a szelektív gyűjtőket a hulladékpapírért, amelynek felvásárlási ára az...
life-style.hu
A műtét jobb kezelési mód a korai prosztatarák esetében, mint a megfigyelés és várakozás, különösen a viszonylag fiatalabb pácienseknél - közölték megállapításukat csütörtökön svéd kutatók.
MTI
Brit kutatók szerint középkorúaknál a hat óránál kevesebb, illetve a nyolc óránál több alvás az agyműködés hanyatlásával hozható összefüggésbe. Ennek a mentális hanyatlásnak a mértéke annak felel meg, mintha a személy négy-hét évvel idősebb lenne.
Medipress
Eladó az a ház, amelyben a Reszkessetek betörők című vígjátékot forgatták 1990-ben Macaulay Culkin főszereplésével.
MTI
"Körülbelül akkor buktak meg a terveim, amikor beléptem: remek hangulatú kis üzletben találtam magam, ami a...
life-style.hu
A gigászi táska Washington államban, Bellingham városában van a Whatcom Múzeum udvarán. Gyalogosalagútként is szolgál.
life-style.hu
Mesterházy András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa azt mondta, az eddigi május 6-i országos...
life-style.hu
A nyugat-balatoni térség legújabb, négycsillagos szállodája a részben európai uniós forrásból megépült Zenit Hotel...
life-style.hu
A pálinka komoly dolog, ha pedig egy egész fesztivált szentelnek neki, akkor még komolyabb.
life-style.hu
A puding iránti rajongásunk zsenge ifjúkorunkban gyökeredzik, ez az az édesség, amelynek készítését rögtön a tejbegríz...
life-style.hu
Látványban természetesen nem lesz hiány, főszerepben pedig Jason Momoa látható majd, aki jelenleg az HBO új...
life-style.hu
Előszeretettel felülök a reklámoknak: bőrkisimítás, ránctalanítás, puhává és fiatallá varázsolás.
life-style.hu
Mivel a rendszerváltás előtt itt készült számos kínai és magyar propagandafilm, illetve korabeli filmhíradó, ezért kiemelt védelemben részesült a Magyar Filmlabor, a legenda szerint legalábbis. Különös, hogy a keresőket böngészve egyáltalán nem találni olyan leírást, amely a történetét foglalná össze. Talán ez is egyike azoknak az okoknak, ami miatt legendák övezik ezt az épületet.
A cukorbajban szenvedőknek azért kell megfelelő diétát tartani, gyógyszereket szedni, inzulint kapni, hogy...
life-style.hu
Csütörtökön számottevő fronthatás nem lesz, de a melegfrontra jellemző tünetek jelentkezhetnek a frontra érzékenyeknél.
Meteoklinika
A cukorbetegeknek több mint a fele időnként kifejezetten alacsony vércukor szintet jelző panaszokat tapasztal - figyelmeztettek szakemberek az Amerikai Endokrinológusok Kollégiumának kongresszusán.
MTI
A támadás miatt feljelentést tettek a rendőrségen, már tartanak a kihallgatások.
FH