Till Attila rövidfilmje Cannes-ban indul

Till Attila Csicska című rövidfilmje és a magyar részvétellel készült The Other Side of Sleep (Az álom másik oldala) című koprodukció is meghívást kapott a 64. Cannes-i Filmfesztivál Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) elnevezésű programjába - jelentették be kedden a szervezők Párizsban.







Francia elismerés egri boroknak

A bordeaux-i Challenge International du Vin versenyt a borok olimpiájának is nevezik. Évente 30 ország több mint 5 ezer borral képviselteti magát. A tavalyi szép sikerek után az idén is kiemelkedően szerepeltek a magyar borászok, különösen az egriek.



Halálos csillogás: a legveszélyesebb gyémántok

A legcsillogóbb és legszebb ékköveknek sokszor szinte hihetetlen története van. Féltett példányaik nemcsak vagyonokat érnek, de bajt is hoznak azokra, akik birtoklásukra vágytak. Most megmutatjuk a legveszélyesebb darabokat, amelyeken mintha átok ülne.