Madonna nyakában az FBI

Madonna segélyakcióinak visszáságaira derült fény az utóbbi hetekben. A Malawiba tervezett iskola nem épül fel, a Success for Kids elnevezésű projekt ügyében pedig már az FBI is nyomoz.



Furcsaságok a József Attila-díj átadása körül – újabb fejlemények

Néhány hete tárgyalásokat kezdett a NEFMI az öt reprezentatív írószervezettel az irodalmat érintő aktuális kérdésekről: hamarosan a művészeti díjak odaítélésének módja is napirendre kerülhet. A kérdés aktuális, nemrégiben ugyanis a József Attila-díj kitüntetettjeinek névsora változott a szakmai szervezetek megkérdezése nélkül.




Hatékony a tehénszívből készült műbillentyű beültetése szívkatéter útján emberbe

Korábban menthetetlen, idős szívbetegek életét lehet meghosszabbítani a tehén szívbillentyű anyagából készült emberi billentyűprotézis bejuttatásával a beteg főverőerébe anélkül, hogy a mellkasát fölvágnák. A szívsebészet újabb csodájának hatékonyságáról szóló tanulmányt az Amerikai Szívgyógyászati Kollégium idei kongresszusán, New Orleansban ismertették.





A felnőttek agya is felfrissíthető kis gyakorlással

Már néhány napos, összesen kevesebb mint kétórás tanulás után jelentősen növekedhet felnőtteknél is a gyakorlással érintett agyterületen a szürkeállomány térfogata és sűrűsége - közölték hongkongi kutatók.