Hova ne menjünk a Torkos Csütörtökön?

A Torkos Csütörtök immár valódi hagyomány, amelynek köszönhetően minden évben több százezer vendég élvezi az éttermek kedvezményeit. Idén több mint 1200 hely csatlakozott az akcióhoz, nekünk azonban már van némi tapasztalatunk. Megmutatjuk az előző évek feketelistáját.


Jön a tavasz: a pápa és az orvos is ugyanazt mondja

Kezdődik a böjt. A hamvazószerda – idén március 9. – a farsang és a húsvét közötti választónap: az előtte lévő farsangvasárnapot farsanghétfő, majd húshagyókedd követi. De nem csak a egyház írja elő a megtisztulást, a táplálkozási szakemberek is azt hangsúlyozzák, hogy a tavasz közeledtével célszerű gondoskodni szervezetünk méregtelenítését.



Limuzin, LED-es kivetítők: felháborító luxustemetés Kínában

A kínai közvélemény körében felháborodást váltott ki a kelet-kínai Csöcsiang kisvárosában rendezett hatmillió jüanos (90 millió forint) luxustemetés. Az iskola igazgatóhelyettesét, aki engedélyezte, hogy a szertartáshoz az intézmény területét is igénybe vegyék, leváltották, az elhunyt fia bocsánatot kért.




Mi lesz a harmincasokkal?

Testileg felnőtt, lélekben kamasz: röviden így jellemezhetnénk azt a pszichoszociális fejlődészavart, amit a felnőni nem akaró mesehős után Pán Péter-szindrómának neveztek el a szakemberek. A szülei mellett kamaszként élő, 20-30-as éveiben járó felnőtt ma már egyáltalán nem tekinthető különleges, egyedi esetnek. Az utóserdülőkor az önálló élet felelősségét elodázni akarók mentsvára lett.


Sörök, amelyeket nők főztek

Manapság a reklámokban a sörözéstől kifejezetten elijesztik a nőket, azt sugallva, hogy ez csak férfimunka, különösen meccsnézés idején. Bezzeg eleink a babiloniaktól a germánokig nagy becsben tartották a nők és a serital spirituális kapcsolatát.


2014-ig biztosan lesz VOLT fesztivál Sopronban

A Sziget Kft. három évre szóló bérleti szerződést kötött a soproni VOLT fesztivál helyszínéül szolgáló területre - közölte az econet.hu szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.










Sírjunk, mert jót tesz

A nők négyszer gyakrabban sírnak, mint a férfiak. Ennek történelmi oka van, de az is számít, milyen mintát hozunk magunkkal a családból.