Tarr Béla nagydíjat kapott, iráni alkotásé az Arany Medve

A nemzetközi zsűri nagydíjával tüntették ki Tarr Béla új filmjét, A torinói ló című alkotást szombaton a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén. A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a Nadar and Simir: A Separation (Nadar és Simir, egy válás) iráni alkotás érdemelte ki.


A nap képe: Guinness-rekorder farsangi fánkok

Nagykanizsán ismét országos farsangi fánkfesztivál volt. A rendezvényen 30 csapat 51 féle fánkal vett részt, így sikerült a Guinness-rekord felállítása, az egy helyütt, egy időben bemutatott legtöbb fajta fánk kategóriában.


A hét receptje: virsli háromféleképpen

Ha idáig nem sejtettük volna, most már hivatalos felmérés által erősíttetett meg: virsliimádó nép a magyar. Jó kis képzavarral élve, vesszük, mint a cukrot.




Facebook-csoport alakult a kulturális zárolások ellen

Hat színházi szervezet közös Facebook-csoporttal és nyílt levelekkel tiltakozik a kultúrát érintő újabb pénzügyi zárolások ellen. A miniszterelnöknek és a szaktárcák vezetőinek írt levélben hiányolják az egyeztetéseket a több százezer hivatásos és amatőr művész életét befolyásoló kérdésben, valamint azt írják, hogy a megszorítások nem mentik fel a kormányt a nemzeti kultúrában okozott helyrehozhatatlan károk és hibás döntések felelőssége alól.


Fejfájós hétvége és erős lehűlés várható

A hétvégén gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket, görcsös panaszok jelentkezhetnek, az élénk szél fejfájást okozhat. Keringési problémákat is tapasztalhatunk, a szívbetegek és az idősebbek kerüljék a fizikai megterhelést. A jövő héten erős lehűlésre van kilátás - írja a Meteoklinika.hu.




Tarr Béla díjat kapott a Berlinalén

Tarr Béla legújabb filmje, A torinói ló nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI fődíját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon pénteken.





A tudósok is szeretik a bort

A bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát keresték az akadémikusok. Az immár harmadszorra megrendezett megmérettetésben idén hat kategóriában nyerhették el a legjobb borászok a Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011 elismerő címet.


Ön tudja, hogy mi az a spillcam?

Az utóbbi hatvan évben több mint kétszáz beszélt nyelv tűnt el örökre - hívják fel a figyelmet az aggasztó tendenciára nyelvészek. Hogyan lehet megőrizni az utókornak a menthetetlent? Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja.


Hamburgeradó: mások hogyan csinálják?

Aki elvesztegeti egészségét, annak többel kell hozzájárulnia az egészségügyi rendszer fenntartásához – szögezte le hétfői napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök. Azóta már meg is erősítették, hogy bevezetheti a kormány a hamburgeradóként emlegetett törvényt. Nem egyedi ötletről van szó, ám Európában eddig csak a dánok lépték meg az élelmiszereket érintő különadó kivetését.



Pulzusellenőrző mobiltelefon, vészhívást indító karóra

Pulzusellenőrző szolgáltatással és mini elektrokardiogrammal is rendelkezik egy új mobiltelefon, amely akár a mentőket is riadóztatja szükség esetén. Egy másik, főleg időseknek készült mobilkészülék egy karóra vészjelző gomjával indít vészhívást.


Csurka István újra ír

Csurka István több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett. A kétszeres József Attila-díjas író pénteken beszélt A hatodik koporsó című darabjáról, amely egy hetilap különszámában látott napvilágot.