Két Grammyt is kapott Riccardo Muti

Két klasszikus zenei Grammy-díjat is kapott a napokban műtéten átesett Riccardo Muti: az év legjobb albuma és legjobb kóruselőadása díját is az általa vezényelt Verdi Requiem nyerte el.




A túlsúlynak előnye is van

A túlsúlyos nőknél kisebbnek találták a zöldhályog kialakulásának kockázatát amerikai kutatók, akik eredményeiket hétfőn ismertették az Archives of Ophthalmology című szakfolyóiratban.





Új csókrekord született

Új csókrekord született: 46 óra 22 perc 9 másodpercre forrt össze egy pár ajka Thaiföldön a szerelmesek napja alkalmából rendezett csókmaratonin, amely szinte drámaian izgalmasra sikeredett.



Öregednek az orvosok

Az Amerikai Orvosok Szövetségének statisztikája szerint az Egyesült Államokban dolgozó orvosoknakötöde már 65 évesnél idősebb.



Divatba jött a magán bunker Moszkvában

Moszkvában a tehetősebbek körében divatba jött a föld alatti személyes bunker építése, s ilyenre minden további nélkül szert lehet tenni egy egészen szerénynek tűnő moszkvai irodában, amely egyébként nagyobb óvóhelyek építését is vállalja.




Lehangoló idő várható kettős fronthatással

Szerdáig kettős fronthatással folytatódik a lehangoló, borult és gyakran csapadékos idő, azonban néhol napsütésre is lehet majd számítani. Csütörtöktől gyenge melegfronti hatás várható, azonban a csapadék intenzitása nem csökken. - írja a Meteoklinika.hu.


A világ legrosszabb és legviccesebb gyerekei

Az úgynevezett rossz gyerekek régóta népszerű hősei a világirodalomnak. De ha díjat osztanának, a kis Nicolas valószínűleg bezsebelné a trófeát, ő és barátai a legszórakoztatóbbak, semmi kétség.



Harmadszor is olimpia Londonban – mire számíthatunk?

Már csak másfél éve van a brit fővárosnak arra, hogy minden tekintetben felkészüljön a harmincadik Nyári Olimpiai Játékok szervezésére, a rengeteg sportoló, sportrajongó és turista fogadására. Mivel ők az elsők, akik harmadszor rendezik a rangos eseményt, az elvárások igen magasak. Vajon hogyan birkóznak meg a feladattal?



Milyen sört főznek a trollok?

Amikor a múlt század nyolcvanas éveiben a házi sörfőzés jegyében valóságos sörforradalom bontakozott ki az USA-ban, senki sem gondolta volna, hogy az amerikaiak leglelkesebb követői Európában az olaszok lesznek.