Megbetegíti a szívet a kevés alvás
Kutatók kimutatták, hogy mind a kevés, mind a sok alvás halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat - olvasható a BBC News honlapján.
Kutatók kimutatták, hogy mind a kevés, mind a sok alvás halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat - olvasható a BBC News honlapján.
MTI
Egy félreértés következtében a New York-i repülőtéren őrizetbe vették Ramón Calderónt, a Real Madrid elnökét.
MTI
Sokk kampányt kezdett az anorexia ellen Oliviero Toscani olasz sztárfotós: az olasz egészségügyi minisztérium által támogatott "Nem az anorexiára" elnevezésű kampányban megdöbbentő képeket közölnek egy anorexiában szenvedő asszonyról, amint anyaszült meztelenül révetegen tekint a felvevő kamerába.
MTI
Feleségével együtt holtan találták hétfőn vosnoni otthonában André Groz francia filozófust, a Le Nouvel Observateur című tekintélyes hetilap társalapítóját. Az idős pár önkezével vetett véget életének.
MTI
Minden városnak megvannak a maga látványosságai, melyeket egyetlen turista sem hagyhat ki. Bécsben a Burg, Barcelonában Gaudí, Párizsban a Louvre a kötelező elem. De mi van, ha már unjuk az útikönyv szagú sétákat és a képekről már jól ismert tereket? Ilyenkor kell bepillantani a kulisszák mögé és felfedezni azt a bizonyos másik arcot!
unknown
Egy londoni plasztikai sebész azt állítja, hogy meg tudja alkotni a tökéletes kebleket.
hvg.hu
Budapesten egyre több jó olasz étterem sorakozik fel a sokáig etalonként emlegetett Trattoria Toscana és a Pomo d’Oro mellé. Remek példa erre az ínyencek egyik – a belvárosi őskáoszban eldugott - kedvence, az Il Terzo Cerchio. Nem új, korábban is létezett, bár kevesen ismerték. Jó volt, de szép nem, még csak nem is gusztusos. Pár utcával arrébb kellett költöznie eredeti erzsébetvárosi székhelyéről, hogy mint a rút kiskacsa, kikupálódjon.
A velencei városvezetés jobb magaviseletre igyekszik nevelni a turistákat.
travelline.hu
Még mindig sok fiatal költi el a pénzét kizárólag...
travelline.hu
Nem kell hátizsákos huszonévesnek lenni ahhoz, hogy megismerkedhessünk a kirakat...
travelline.hu
A tavaszi és őszi Budapesti Nemzetközi Vásár s a Hóshow mellett évről évre nagyobb jelentőséggel bír a Hoventa, Nemzetközi Kereskedelmi és Vendéglátótechnikai Szakkiállítás. Az idén kiemelkedõ eseménye lesz a WACS (Szakácsegyesületek Világszövetsége) által meghirdetett Melegkonyhás Világbajnokság közép-európai döntője.
Jelentősen csökkenti a szívinfarktus kockázatát a nyilvános helyeken tavaly bevezetett dohányzási tilalom - állítja a glasgow-i egyetem szív- és érrendszeri kutatóközpontjának tanulmánya.
unknown
Az egészségügyi világszervezet (WHO) az egyik legkomolyabb, az egész világot érintő betegségnek tartja a hepatitis B fertőzést. Több mint 300 millió betegnél már krónikussá vált a fertőzés, így náluk sokkal nagyobb az esélye a májrák és a májzsugor kialakulásának.
hvg.hu
Meghirdették a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltésére kiírt pályázatot - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter hétfőn Budapesten.
MTI
Az anorexia (kóros nem evés), a bulimia (kóros falás és hánytatás) illetve az orthorexia (csak egészséges ételek fogyasztása kóros mértékben) után a legújabb szenvedélybetegség az exorexia, amely a szépség és karcsúság oltárán áldozza fel leginkább a fiatalokat.
unknown
Furcsa dolog a politikai korrektség. Az ugyanis egyértelmű, hogy közszereplők szexuális irányultságáról nem illik beszélni, hacsak az illető ezt maga szóba nem hozza. Ám tévésorozatok szereplői esetében azonban még külön tanulmányt is készítenek a meleg reprezentációt bemutatandó.
unknown
Különleges kiadvánnyal készült idén a Magyar Rákellenes Liga az emlőrák hónapjára – a szervezet egy kifejezetten emlődaganatos betegek számára összeállított receptfüzettel hívja fel a figyelmet a betegség gyakoriságára, valamint arra, hogy a megfelelő táplálkozás nemcsak a megelőzés, hanem a gyógyulás időszakában is kiemelten fontos tényező.
MTI
Igenis lehet gyümölcslevest készíteni ősszel is. Nem befőttből, nem mirelitből, hanem igaziból. Egyes konzervatívok szerint vannak kifejezetten nyári étkek – lásd gyümölcsleves –, amiket más évszakokban főzni kifejezetten csalás. Hogy mi az igazi csalás, arról tudnék mesélni, de helyette inkább ajánlok egy-két gyors, friss „őszikét”.
Gyimesi Zsuzsa
A balatoni kempingpiac több mint 80 százalékát birtokló Balatontourist Zrt.
travelline.hu
Az iwiw és a hozzá hasonló közösségi oldalak létrehozását...
travelline.hu