Zene, tánc, irodalom, film, kiállítás a Zsidó Nyári Fesztiválon

Nemzetközi kántorkoncert, komolyzenei hangverseny, kamaraopera és kortárs tánc, klezmer-musical, fotókiállítás, könyves seregszemle és filmnapok is szerepel a IX. Zsidó Nyári Fesztivál egyhetes programjában, amelyet augusztus 27-től rendeznek meg a főváros több helyszínén - közölték a szervezők.


18 ezer áldozatot szed évente a stroke

A stroke évente tizennyolcezer áldozatot szed Magyarországon - mondta dr. Káposzta Zoltán országos szakfelügyelő neurológus főorvos, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosa a stroke közelgő világnapja alkalmából.


Használt szemüveget ajándékba

Húszezer használt szemüveget remélnek összegyűjteni a rászorulók számára az Add a Látást Ajándékba! elnevezésű akció keretében, amelyet az idén első ízben szerveznek Magyarországon.


Új módszer a sikeres újraélesztéshez

Az Arizonai Egyetem legfrissebb tanulmánya szerint az újraélesztés (CPR) legkorszerűbb módszerének alkalmazása lényegesen javítja a túlélési rátát azoknál a pácienseknél, akiket kórházon kívüli szívinfarktus ért.


Mégsem okoz rákot az aszpartám?

Az utóbbi években sokat vitatott kérdés volt az aszpartám és az aszpartám tartalmú élelmiszerek egészségre vonatkozó hatása. Számtalan hír taglalta a daganatos betegségeket előidéző hatását, amely miatt hosszú évekig tartó, nagy létszámú kutatást végeztek ennek a kérdésnek a kiderítésére. A legfrissebb amerikai vizsgálatok szerint a sokat támadott aszpartám mégsem okoz rákot.


Mozart turné golyóval a végén

Theophilus, az osztrák zseni életének javát áporodott és fapados konflisban töltötte. 250 évvel születése után Bajorországban és Ausztriában Mozart nyomában barangoltunk. Találkoztunk apjával, nagyapjával, anyjával, szeretőjével, barátaival és feleségével. Kultúrkörút Augsburgtól Salzburgig gasztronómiával, zenével, látnivalókkal és biciklizéssel fűszerezve.



Új honlap indult a szervátültetésről

A szervátültetéssal kapcsolatos tudnivalókat ismerteti átfogóan a www.szervatultetes.hu címen található új honlap –mondta el a "Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért" elnevezésű szervezet elnöke, a sajtóértekezletén rámutatott: a lakosság nagy része nem ismeri kellően a szervadományozás törvényi feltételeit.


Az Aegon művészeti díját Spiró György kapja a Fogságért

Az Aegon Művészeti díjat első ízben Spiró György veheti át Fogság című regényéért. A cég a kortárs művészeti díjjal elsősorban az irodalmi élet kiválóságait szeretnék elismerni; a díj nevében azért jelöli meg a művészet egészét, mert a díjazott megnevezhet egy fiatal alkotót bármely területről, aki szintén elismerést kap.


"Emberszabású" egerek a rákgyógyászatban

Az állatkísérletekben ártalmatlannak tűnő gyógyszerek klinikai kipróbálásuk során nem várt biológiai reakciót válthatnak ki, amelynek kiküszöbölésére izraeli tudósok a laboratóriumi állatok és az emberek közé "emberszabású" egereket iktatnának be.


Soha nem mondjuk, hogy soha

Legalábbis ritkán. De most semmi esetre sem: hiszen tényleg rendkívül színes a felhozatal! Tart még a Mediawave Győrben, de már indul egy új filmsorozat Budapesten. Filmbemutatók, kiállítás a nők jegyében, táncdarab Fiúk címmel. Új kulturális lapok a piacon! Garbarek, Frenák, városunk visszatérő vendégei. S ha már város: városantropológia képekben és a köztereken! A város és a programok sűrűjében tartsanak a hvg.hu-val!



Lejárt az állatkísérletek kora?

A vegyi anyagok ártalmasságát megállapító teszteket a német kutatók embrionális őssejteken akarják végrehajtani, így helyettesítve számos állatkísérletet.



Pesten a Plastic People of the Universe

Május 2-án újra Budapesten lép fel a legendás cseh rockzenekar, a Plastic People of the Universe (PPU). A zenekarral vállalt szolidaritás dokumentumaként kezdődött 19977-ben a Charta'77 aláíráskampány az egykori Cshszlovákiában.


Letiltották Párizsban Peter Handke darabját

Mivel Peter Handke osztrák drámaíró részt vett Milosevic volt jugoszláv, illetve szerb elnök temetésén - s korábban is dicsőítette politikáját - a Comedie Francaise levette jövő évi műsortervéről a szerző 1989-ben írt Das Spiel vom Fragen oder Die Reise zum sonoren Land című darabját.


Anyák napján kezdődik a születés hete

Immár negyedik alkalommal rendezik meg idén a Születés Hete országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozatot . A május 7-étól 14-éig tartó hét minden eddiginél több, 37 településen több mint 50 rendezvényhelyszínen közel 600 eseményt ölel fel. 385 előadó tart a szüléssel, születéssel kapcsolatos előadást, filmvetítést, kerekasztal-beszélgetést, műhelyt, bemutatót, író-olvasó találkozót, kiállítást, és egyéb programot. A rendezvénysorozat fővédnöke Sólyom Erzsébet.


Európai képzőközpont férfibajok kezelésére

Az úgynevezett férfiegészséget immár - törvényben is jegyzett módon - szakorvosként kezelő andrológusok szakmájának rangját mutatja, hogy az Országos Gyógyintézeti Központban működő ambulancia európai képzőközponttá válhatott a közelmúltban.


Gázmaszk a madárinfluenza ellen

Egy esetleges madárinfluenza-világjárvány (pandémia) idején a fertőzés terjedésének megakadályozásában sokat segítene, ha az emberek arcra simuló lélegző készüléket (gázmaszkot) viselnének - írta a The Washington Post több szakértőre hivatkozva.