Kiválthat egy notebookot egy okostelefon?
Világszinten egyedülálló összefogást valósított meg hazánkban a Samsung, a Telekom és a Microsoft.
Világszinten egyedülálló összefogást valósított meg hazánkban a Samsung, a Telekom és a Microsoft.
Helyette nemileg semleges köszönésre váltanak, bár azt még nem találták ki, pontosan mire.
Ennél kiábrándítóbb magyarázat talán még nem született vélelmezett ufóészlelésre.
Kedden teljesült Gábor Zsazsa végakarata: Budapesten helyezték örök nyugalomra.
Elsőfokon 2 év börtönt kapott 4 évre felfüggesztve egy 2018-as büntetőfékezésért.
A köztársasági elnök szerint a ruhaipar az egyik leginkább környezetszennyező iparág.
A klub nem válaszolt, miért kértek felvezetést.
Tavaly a járvány miatt nem adtak ki mászóengedélyeket.
A Melegség és megismerés iskolai program jelentkezni fog a minisztériumban, hogy regisztrálják őket.
A tárgyalást elnapolták és új dátumot jelöltek ki az ítélethirdetésre.
Lagymatag skandálás, Budaházy, Novák Előd – minden adott volt ahhoz, hogy páran kiéljék homofób indulataikat Budapesten.
Kiss Judit Ágnes költő-írónő A csodabogár című könyve azt mutatja be, hogy a végtaghiányos gyerekek élete sem különbözik ép társaikétól.
Sokak szerint a kampány azokat sokkolja, akiket nem kéne.
Volt, ahol több eső esett vasárnap, mint az országos júliusi átlag.
Összeálltak egy fotóra a Família Kft. egykori sztárjai.
Érdemes meghallgatni, hogy milyen ügyesen hívott segítséget Noel az eszméletlen anyukájához.
Hazaérkeztek a boldog olasz játékosok Londonból az Eb-győzelem után.
A 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki, melyek az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt értékeket képviselik.
Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik. A brit miniszterelnök elítélte a gyűlölködőket.
A TV2 műsorvezetőjének posztját Schobert Norbert is megosztotta azzal, hogy minden szavával egyetért.