Olasz virtus: íme a limitált szériás új Alfa Romeo Giulia és Stelvio
Az erősen korlátozott mennyiségben készülő Edizione Carbonio szedán és SUV garantáltan ritkán jön majd velünk szembe az utakon.
Az erősen korlátozott mennyiségben készülő Edizione Carbonio szedán és SUV garantáltan ritkán jön majd velünk szembe az utakon.
A 80-as táblánál a videós is közel 140-nel hajtott.
A limitált szériás Hyundai Elantra N TCR Edition elsősorban gigantikus méretű hátsó légterelőjéről ismerszik meg.
A vadonatúj Porsche Taycan GTS alapára meghaladja a 65 millió forintot.
A kínai e-autókra kivetett importvámok tartós bevezetése előtti utolsó negyedévben az Egyesült Királyságban több tisztán elektromos autót adtak el, mint a legnagyobb uniós gazdaságban.
468 ezer forintba került az akció.
Nincs a jelöltek közt se prémium márka, se sportkocsi, sőt még kínai sem. Úgy tűnik, a mostani helyzetben a racionalitás és egy kis patriotizmus a nyerő.
Ha valakinek például félig van a tankja nyári dízellel, de hirtelen bejönnek a fagyok, érdemes rátankolni egy fél tank téli üzemanyagot.
A brit márka most először mutatta meg érkezőben lévő három új elektromos modelljének egyikét.
A valódi piaci fellendülés még mindig nem látszik.
A 313-530 lóerős elektromos hajtású BYD Sealion 7 hajszálnyival 20 millió forint felett nyit hazánkban.
Hát igen, legendásan szörnyűek azok az angol vidéket behálózó “B roads” utak, bezzeg nálunk.
A négy turbóval megfújt 8 literes W16-os benzinmotorral szerelt Bugatti Mistral őrült tempóra képes.
A vadonatúj Porsche Taycan 4 azoknak szól, akik az összkerékhajtást nagy hatótávval szeretnék kombinálni.
Eközben Elon Musk Donald Trump leendő kormányának tagjaként otthon egyengeti az önvezető autóinak útját.
Előbb-utóbb vissza kell menni az aljáért is, vagy az önállóan hazamegy? Ha nem, akkor utána megint együtt araszolhatnak a dugóban.
A húszéves BMW-knek mindig meglesz a vásárlóközönsége.
A már javában próbapadon tesztelt új erőforrás mindenféle elektrifikációt nélkülöz.
Nincsenek értékesítési problémáik, úgy tűnik.
A vadonatúj Honda Passport a japán gyártó valaha készült legkomolyabb terepjáró képességű SUV-ja.