#belpolitika

Bloomberg: Kételyek Pressman beszéde után
 

Bloomberg: Kételyek Pressman beszéde után

Keményen kiállt a magyar kormánnyal szemben a héten a Budapest Fórumon elhangzott beszédében David Pressman amerikai nagykövet. A hírügynökség azonban borúlátó az amerikai diplomácia jövőjével kapcsolatban.

hvg360 hvg360

„Szellemi őrhelyként” az Árpád-házi királyok csontjait őrizhetné a Makovecz Imre fő művének szánt templom
 

„Szellemi őrhelyként” az Árpád-házi királyok csontjait őrizhetné a Makovecz Imre fő művének szánt templom

Bár előrehaladott fázisban van a Makovecz Imre munkásságát bemutató jövő évi életmű-kiállítás szervezése – amelynek megvalósításhoz nemrég 80 millió forint támogatással járult hozzá Lázár János tárcája – a világhírű építész két évtizede tervezett templomának felépítésével kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság. Valami azonban mozdulni látszik. Az építési és beruházásügyi miniszter ugyanis az eredetileg a budai Apor Vilmos térre elképzelt alkotás megvalósításához is folyósítani rendelt egy – igaz, a többmilliárdos beruházás méreteihez képest elenyésző – 60 millió forintos költségvetési támogatást.


Kaiser Ferenc a csipogókról: Szinte lehetetlen behozni 15 kiló katonai minőségű robbanóanyagot Magyarországra
 

Kaiser Ferenc a csipogókról: Szinte lehetetlen behozni 15 kiló katonai minőségű robbanóanyagot Magyarországra

A magyar kormánynak sűrűn kell kommunikálnia, hogy Magyarországnak semmi köze nem volt ahhoz a budapesti bejegyzésű vállalathoz, amely vélhetően a Moszad fedőcégeként vagy „megvezetett balekként” közreműködött a Libanonban több ezer ember sebesülését és tíznél is több ember halálát okozó személyhívók legyártásában. Ezt Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense mondta a HVG-nek. Szerinte Irán és a Hezbollah már javában tárgyal Kínával kommunikációs eszközök vásárlásáról, mert az ottaniak az elmúlt 24 órában fejvesztve dobálták el a nyugati eredetű eszközeiket.






Kifogástalan életvitelű gyermekvédők? – „Egy ilyen teszten simán átment volna a bicskei igazgató”
 

Kifogástalan életvitelű gyermekvédők? – „Egy ilyen teszten simán átment volna a bicskei igazgató”

Sorra mondanak fel azok a gyermekvédelmi dolgozók, akik nem vetik alá magukat a kifogástalan életvitelt vizsgáló tesztnek. A kérdőív gyermekvédelmi szakértők és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint is jogsértő. Arról, hogy milyen szűrési rendszerre lenne szükség és az megvalósítható-e a magyar gyermekvédelemben, szakértőket kérdeztünk.











Magyar Péter-interjú: „Drukkolok Orbánnak az edzéshez, mert a jelek szerint slimfitesedne”
 

Magyar Péter-interjú: „Drukkolok Orbánnak az edzéshez, mert a jelek szerint slimfitesedne”

A HVG politikai szezonnyitó, Címlapsztori nevű szaloneseményének központi témája az volt, hogy mit jelent a választási siker a hétköznapi emberek életében. Hogyan alakul át a politika a győzelem után, és milyen hatással van mindez a mindennapokra? Hol tart a megerősödött Tisza Párt, hogy reagál kihívójára a Fidesz, mi lesz Budapesttel az önkormányzati választás nyomán, és hogyan alakul Magyarország viszonya az EU-val az európai parlamenti választás után?

HVG HVG

Bese atya botránya a NER-t kiszolgáló egyházak súlyos hitelességi válságát is jelzi
 

Bese atya botránya a NER-t kiszolgáló egyházak súlyos hitelességi válságát is jelzi

Kevés egyház állt ellen a kísértésnek: kifizetődő a „szent ügyek” szolgálatát Orbán politikai hatalmához kötni. Ugyanakkor úgy tűnik, nem észlelték, hogy ez olyan problémák forrása lehet, amelyek előbb-utóbb robbannak. Ebben a helyzetben jöttek a botrányok, például erkölcsökről papoló, melegorgiákra járó plébánossal, pedofilmentegető református püspökkel – ezek nemcsak az egyházakra, hanem a NER-re is nagy ütést mértek.


Hamvay Péter: Férfias játékok
 

Hamvay Péter: Férfias játékok

Orbán Viktort váltásra kényszerítheti a hanyatló gazdaság és a sorozatos botrányok hatására csökkenő népszerűsége. Mit segít ezen a fogyókúra, rámegy-e majd a kormányfőre Magyar Péter slim fit nadrágja? Ez a téma is kiemelten szerepel a HVG új lapszámában. Fülszöveg.