#belpolitika






Erkölcstelenségi bizonyítvány Orbán Viktorról
 

Erkölcstelenségi bizonyítvány Orbán Viktorról

A pénznek nincs szaga. Gyilkosokkal, tolvajokkal boltolni nem bűn. Élj jól, az erkölcsök, az értékek nem, csak az önérdek számít – röviden ez Orbán Viktor gazdasági semlegességről szóló doktrínájának lényege. A kormányfő olyan, a morális értékekre fittyet hányó, kizárólag a saját szempontjaira figyelő országgá szeretné formálni a magyart, amely magatartást éppen ő szokta a leghangosabban számonkérni az individuális szempontokat szerinte a közösség érdekei elé helyező Nyugaton.



Nem négy fal között csinálják: politikai fegyver lett a magánéletből
 

Nem négy fal között csinálják: politikai fegyver lett a magánéletből

Magyar Péter felbukkanásával minden élesebb, durvább lett a magyar politikában, a magánélet tematizálása is. Az elmúlt időszak két nagyot csattanó interjúja – Varga Judité, majd Vogel Eveliné – nemcsak azt jelzi, hogy egyre jobban rezeg a léc a magánélet és a közélet között, hanem azt is, hogy a kettő vegyítésével, a határok elmosásával csak a zavar lesz nagyobb. 







Móra Veronika: A lejáratások a nagy civil szervezeteket célozzák, de a kicsik fáradnak bele
 

Móra Veronika: A lejáratások a nagy civil szervezeteket célozzák, de a kicsik fáradnak bele

Tíz éve zajlott a magyar kormány első látványos akciója a civilek ellen, akiknek az Ökotárs irodájában tartott házkutatás óta már lejárató kampányokkal, hatósági ellenőrzésekkel és a jogalkotókkal is szembe kell nézniük. Hogyan élték meg az elmúlt évtized kormányzati támadásait? Milyen hatással volt a propaganda a megítélésükre és a támogatásukra, és miért tűnnek el a kisebb, helyi szervezetek? Kell-e félni a Szuverenitásvédelmi Hivataltól? Interjú Móra Veronikával, az Ökotárs Alapítvány igazgatójával, a 2014-es rendőri akció fő elszenvedőjével.



Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere: Mindenki Karácsony Gergely bukására játszik
 

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere: Mindenki Karácsony Gergely bukására játszik

Budapest mint ellenzéki város már az alakuló ülésen megbukhat, és ezt a Fidesz politikailag megúszhatja, a Tisza Pártra hárítva a felelősséget – mondja Baranyi Krisztina. A IX. kerület újraválasztott polgármestere és a Kétfarkú Kutya Párt leendő fővárosi frakciójának tagja ugyanakkor érthetetlennek mondja, hogy miért akarja távol tartani magát a főváros ügyeitől a Tisza, ha övé a legnagyobb ellenzéki frakció a közgyűlésben. Interjú.



Bese-ügy: Érvényes-e a házasság, keresztség, bűnbocsánat, ha bűnös pap szolgáltatta ki a szentségeket?
 

Bese-ügy: Érvényes-e a házasság, keresztség, bűnbocsánat, ha bűnös pap szolgáltatta ki a szentségeket?

Bese Gergő esete kapcsán többen annak adtak hangot, a pap bűnei miatt egyházilag érvényes-e a házasságuk, nem kell-e a gyereküket újra megkeresztelni, érvényes-e a gyónás után adott feloldozás. Az egyháznak azonban erre kész válasza van, hiszen már a korai időkben szembesült azzal a problémával, hogy a papok is bűnbe esnek. S ezért megoldást kellett találni arra a problémára, hogy ha egy bűnös pap szolgáltatja ki a szentségeket, akkor azok érvényesek-e.