Horror Mexikóban: 389 több éve halott ember maradványait találták meg egy krematóriumban
A hatóságok arra gyanakodnak, hogy a holttestek elhamvasztásáért járó pénzt zsebre vágták, de a „szolgáltatást” nem végezték el.
A hatóságok arra gyanakodnak, hogy a holttestek elhamvasztásáért járó pénzt zsebre vágták, de a „szolgáltatást” nem végezték el.
Napra pontosan két éve gyilkolt meg egy kerékpárost a RACE-001 rendszámú Mercedes sofőrje, de csak szeptemberben kezdik tárgyalni az ügyét. Legfeljebb öt évet kaphat.
Ha nem változtat a dizájnon, elég könnyű lesz észrevenni.
A gyanúsított és az áldozat együtt indult Nagykanizsáról Ausztriába.
A 29 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatnak eljárást.
A Szegény Emberek Magyarországért Párt ügyében hat embert ítéltek el.
A 444-nek megszólaló nő szerint több áldozat is lehet évtizedekkel ezelőttről is.
A hajón három embert találtak, őket letartóztatták.
A trónörökös feleségének korábbi kapcsolatából származó 28 éves fiával szemben emeltek vádat. Marius Borg Høiby a hatóságok szerint kilenc esetben, összesen tíznél több sértettel szemben követett el többnyire szexuális jellegű bűncselekményt.
A sofőr először azzal védekezett, hogy szájfertőtlenítőt használt.
A német védelmi minisztérium szerint a járműveket nem küldték volna Ukrajnába.
A vádlott többször volt már büntetve, ezért börtönbüntetést kértek rá.
Muzeális puskával ment vadászni, de a lövés hangjára odasiető környékbeli elől üres kézzel menekült el.
Társát már elfogták, és kezdeményezték a letartóztatását.
Majdnem 500-an utaztak a szerelvényen, de csodával határos módon senki sem sérült meg súlyosan.
Ügyvédjei azzal érveltek a férfi kivégzése ellen, hogy áldozatainak öngyilkos gondolataik voltak.
A portál forrásai szerint a kislány ugyanaz lehet, akit májusban élettársaként és bűntársaként fogtak el J. Péterrel együtt.
A terv rosszul sült el, rongálás miatt kellett felelnie.
A rendőrök öt nappal később vették őrizetbe.
Az utalási limitek bevezetése sikeresnek tekinthető, ám ezek hatására a bűnözők még erősebben próbálkoznak.