A 850 forintos benzinár a lélektani határ az autó leváltásához
Az autóhasználók ötöde jelentős mérséklést nem tervez az autóhasználat terén, 13 százalék viszont határozott lépéseket tenne ennek érdekében.
Az autóhasználók ötöde jelentős mérséklést nem tervez az autóhasználat terén, 13 százalék viszont határozott lépéseket tenne ennek érdekében.
Támogatást kapnak a legmagasabb elismertségi kategóriába tartozó egyházak is az energiaár-növekedésből adódó többletkiadásaik ellentételezésére.
Magyarországon járt a New York Times közép-európai irodájának vezetője, és nem volt elragadtatva az ország legfejlettebb részeinek állapotától sem.
A jövő év első négy hónapjában ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most.
Ukrajna az orosz támadások miatt rá is szorul az energiahordozókra.
Egy 4,1 milliárd dolláros részvénycsomagot vesznek meg az osztrák olajcégből.
A garantált bérminimum 296 ezer forintra emelkedik.
Arról már mindenki lemondott, hogy újra 260 forint lesz az euró, de lehet-e még 360? Úgy fest, a lehető legjobb esetben is maximum 370-380 környékére sikerül letornászni az árfolyamot, de van olyan szakértő, aki szerint 415 alá már nem fogunk menni.
Az energiaválság közepén mindenkinek fejleszteni kell, ha nem akar lemaradni.
A hazai hitelpiacon a személyi kölcsönök iránt 2022-ben is töretlen volt a kereslet, ami érthető, hiszen bőven infláció alatti kamatokkal lehet még jelenleg is hozzájutni ezekhez. Sokan lakásfelújítást, korszerűsítést finanszíroztak a hitelből, míg mások a drágulás miatt előrehozták nagyobb értékű vásárlásikat, ami még akár hitelfinanszírozással jó pénzügyi döntés lehetett. De mire számíthatunk 2023-ban? Tovább drágulnak majd a személyi kölcsönök, szigorodnak az igénylőkkel szemben támasztott feltételek? Egyáltalán, ki kaphat majd hitelt a bankoktól? A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy mire számíthatunk a jelenlegi információk alapján.
Magyar kezdeményezésre december 21-e, az év leghosszabb éjszakája lehet a hatvan évvel ezelőtt, Japánban megszületett energiaitalok világnapja. A világnap alkalmas lehet annak tisztázására is, hogy kik számára biztonságos egyáltalán ezeknek az italoknak a fogyasztása.
A nagykereskedelmi árak csökkenése a kiskereskedelmi árakban is érvényesülhet.
Januártól 10, májustól visszamenőleg 5 százalékkal nő a szakképzésben tanítók fizetése. A kormány szerint a bérek az uniós források megérkezésével tovább nőhetnek.
Akár 19,5 százalék lehet a jövő évi átlagos infláció. A jegybank egyelőre tartja a rendkívül magas kamatokat
Eva Kaili élettársa a múlt héten már beismerte, hogy tagja volt egy lobbiszervezetnek, amelyet Katar és Marokkó is az EP döntéseibe való beavatkozásra használt.
Amerikában a nemzetbiztonság kérdése egyelőre mindent felülír.
Érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a Bloomberg: miközben az orosz gazdaság viszonylag állja a nyugati szankciókat, addig a részvénypiac összecsuklott. A tőzsdén ugyanis a jövő a tét.
Továbbra is maradnak a brutálisan magas kamatok Magyarországon, az alapkamat 13 százalék, az irányadó kamat 18. Utóbbi fokozatos csökkentése lassan terítékre kerülhet, a magas alapkamattal hosszú távra érdemes számolni. A jegybank kalandos úton jutott el erre a szintre.
Drágább lenne felmondaniuk a szerződést, mint kifizetni az árut, úgyhogy végül mégse szakítanak Putyin olajával január elsejétől. Pedig már mindent előre elrendeztek.