A kormány jóindulatán múlik a főváros működőképessége
Orbánék politikai hasznot húzhatnak a kiszolgáltatott helyzetből.
Orbánék politikai hasznot húzhatnak a kiszolgáltatott helyzetből.
Ezer forint feletti lángosárakról beszélnek a büfések.
Tízből mindössze egy embernek van magán egészségbiztosítása Magyarországon, de a lakosság több mint egyharmada nyitott lenne egy ilyen jellegű szolgáltatásra.
Egy, a témában készült felmérés alapján a többség úgy látja: Oroszország pótolni tudja a kivonult márkákat és termékeiket.
A digitális aranyból gazdagodott meg, most digitális nomád, a gyerekeit zöld értékeken nyugvó iskolába járatja Balin, ahol neki mindenre lesz ideje, amire vágyott, a szörftől a fotózásig. HVG-portré.
Az EU egyik leggyorsabbja lehet a magyar drágulás, de a gazdasági növekedés is. Az infláció azonban nem csak egyszerűen 24 éves rekordra ugorhat, hanem amíg szinte minden más országban legalább már jövőre lecsökkenhet 3 százalék alá, nálunk még akkor is csak egy picit sikerülhet lassítani – állapítja meg az IMF friss előrejelzése.
A török sajtó szerint Adnan Polat 2023 közepére ígérte az új, 3 ezer négyzetméteres épület átadását. Szijjártó Péter külügyminiszter az új épületről beszámolt, Polat szerepéről nem.
Most az orosz-ukrán háború sokkolja a piacokat, de hosszú távon a klímaváltozás megállítása miatt is többet kellene fizetni az élelmiszerért. Szükség lehet egy új támogatási rendszer kidolgozására – véli a hvg.hu-nak nyilatkozó szakértő.
A GVH április április 19-i döntése szerint a "vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn."
Az eladások első negyedévi felfutása mögött az erős üzemanyag-turizmus állhat.
Ez újabb lépés Ukrajna EU-tagsága felé.
Nem mondták meg, hány ország fizetne rubelben.
Elkapta a koronavírust Mario Draghi olasz kormányfő, aki ezért lemondta "gázbeszerző" afrikai látogatását - jelentették be hétfőn Rómában.
Idénre 20 százalékos inflációt várnak Oroszországban.
Olyan feltételekhez köti a háztartási energia ársapkájának fenntartását a magyar miniszterelnök, amikbe az unió nem fog belemenni. Eközben megdőlt egy tabu a szankciós politikában: az EU megszünteti az orosz szén importját.
A Reuters hírügynökség tudósítása szerint 80 kilométer hosszan állnak az orosz kamionok és teherautók a lengyel-fehérorosz határon, ahogy közeledik az EU-s szankciók határideje.
Az elmúlt években a nyugati szankciókkal szemben ellenállóvá gyúrta az orosz gazdaságot Vlagyimir Putyin, a büntető intézkedések így azt csak évek múlva roppanthatják meg komolyabban. Olvasóink többsége szerint a rezsicsökkentésnek befellegzett. Nem áll meg, de lelassít az OTP, szemben a budapesti taxisokkal, akik odalépnek, és árat emelnek. Az összeomlás szélén támolyog a Tungsram, szenvednek a menzás cégek, és a hvg.hu munkatársai is - de utóbbiak a magyar üzletekben kapható tormáktól. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A száguldó infláció és az ukrajnai háború miatt kialakult gazdasági válság arra ösztönözte a német kormányt, hogy évtizedek óta nem látott jelentős mértékben emelje a nyugdíjakat.
A globális kutatás arra mutat rá: az emberek már költenének a járvány után, mégis spórolásra kényszerülnek.