Már éjjel, az új tanév első perceiben is tüntettek a szabad oktatásért Budapesten
Három éve ilyenkor kezdődött az SZFE hallgatóinak egyetemfoglalása, most azonban egyszerre több szervezet is kiállt a szabad oktatásért.
Három éve ilyenkor kezdődött az SZFE hallgatóinak egyetemfoglalása, most azonban egyszerre több szervezet is kiállt a szabad oktatásért.
A kormány kommunikációs trükkökkel leplezi a pedagógushiányt, miközben az intézmények osztályok összevonásával és tanárok átvezénylésével enyhítenének a helyzeten. A státusztörvény végrehajtási rendelete legalább másfél nappal a tanévkezdés előtt végre megjelent, de sok pedagógus már ezt sem várta meg, inkább felmondott.
A vasalódeszkás videója utáni meghurcolása után végül minden fórumon neki adtak igazat, és nem hagyta abba a tanítást az ország akkor legismertebb testnevelőtanára, de a "politikai boszorkányüldözést" a kirúgott tankerület-vezető utódja is folytatta ellene. Vezsenyi László 32 évig volt pedagógus, most, 56 évesen, a státusztörvény bevezetése és a pedagógustársadalom közönye miatt végleg otthagyja szeretett hivatását.
Most aztán vakarhatja a fejét a belügyminiszter, ha el akarja dönteni, hogy kiknek adjon kevesebb pénzt a tanárok közül.
Elhivatott és tehetséges tanárok pályáját törte ketté a státusztörvény. László, Mónika és Éva könnyeikkel küzdve mesélték el, milyen nehéz volt meghozniuk azt a döntést, hogy ebben az oktatási rendszerben nem tanítanak tovább. Most mindhárman azon vannak, hogy feldolgozzák hivatásuk elvesztését, és új munkát találjanak maguknak.
Spórolni akar a tankerület. Ha sikerül megoldani, talán a város másik végébe járhatnak majd a gyerekek.
A háborút a koronavírus-világjárvány előzte meg, így számos ukrán gyermek már negyedik éve nem tud rendesen iskolába járni.
A matek-informatika szakos Krisztina még kitart, várja, hogy miként alakul a fizetése új szerződésével, azaz köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban. Az mindenesetre szíven ütötte, hogy 22 éves lánya gyakornokként nettó 50 ezer forinttal többet visz haza. Az iskolájában már most is hiányoznak tanárok, és az is lehet, hogy az egyik kötelező órát meg sem tudják tartani. Mesélt arról is, hiába voltak a gyerekei okosak, és a tanáraikra sem lehet panasz, mégis rengeteg pénzt költöttek magánórákra, hogy a vágyott egyetemre járhassanak.
A Facebookon is kérték a szülők, szóljon, ha valaki tud olyan pedagógusról, aki Alsóújlakra menne, de nem volt jelentkező.
Sepsi Enikő lesz a színművészeti egyetem rektora, és kiderült, miért távozott Szarka Gábor kancellár.
Októberben pedig egy héten keresztül majd szavazni is lehet online.
Egy héttel a tanév kezdése előtt, és egy nappal a közoktatási területre vonatkozó rendelet után megjelent a 2023/2024-es szakképzési tanév rendje.
Konténerekkel pótolnák a termeket, de szeptember közepéig azok se érkeznek meg.
A minisztérium igyekezett úgy kiírni az új rektori pályázatot, hogy arra csak Keller András jelentkezhessen, mégis, a tárca közlése szerint összesen öt pályázat érkezett be a határidő lejártáig.
A most kezdődő tanévben több mint 1600 pedagógus részesülhet a tízhavi támogatásban, amelyre több mint 1,2 milliárd forintot különítettek el.
Késett ugyan, de nagy meglepetés nincs: a 2023/2024. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2023. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2024. június 21. (péntek). Az évközi szünetek egy bő hétig tartanak.
A rektor szerint sem a szülők, sem a diákok, sem a tanárok jogai nem csorbulnak.
Feleletválasztós teszttel indították a tanévet a tankerületek vezetői, hogy a BM megtudja, mennyire ismerik az új törvényt.
A státusztörvény elfogadása után sem hagynak fel a tiltakozással.