Egyre több szülő tanul gyógypedagógiát, hogy a gyerekének tudjon segíteni

Kornél pattog, nyüzsög, zizeg. Gizi néni áll a táblánál, magyaráz, próbálja megtartani a matekórát, de nem tudja, mit kezdjen a diákkal, akit sehogyan se tud leültetni, csendre inteni. Kornél hiperaktív – derül ki egy év eleji felmérésből, amelyet a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában Farkas Gábor pszichopedagógus minden diákkal elvégeztet.

Sokszor az ilyen vizsgálatokból derül ki először, hogy egyes diákok olyan, veleszületett genetikai nehézségekkel, részképességzavarokkal küzdenek, amelyek megfelelő kezelés, fejlesztés nélkül később még súlyosabb problémákat idézhetnek elő.

A beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségek (BTMN) minimális agykérgi sérülési zavar miatt alakulnak ki

– magyarázza Farkas, akinek a tapasztalatai szerint a gyermekek közel negyede érintett, függetlenül az intellektusuktól, családi hátterüktől.

E betegségtípusba tartozik egyebek mellett a hiperaktivitás, a figyelemzavar, egy sor „disz”-probléma (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia), de a szorongás és az úgynevezett szenzoros túlérzékenység is. Csupa olyasmi, ami miatt sokszor kipécéznek valakit az osztályban, mert „más, mint a többiek”.

Pedig ezeken a nehézségeken lehet dolgozni, prevencióval már óvodáskortól kezdve, fejlesztéssel egészen az egyetemig – hangsúlyozza a szakember, hozzátéve: Picassótól Dragomán Györgyig sorolhatók a példák olyanokra, akik efféle adottságaik ellenére is komoly sikereket értek el.

A budaörsi iskola az egyik jó példája annak, hogyan működhet hatékonyan a gyógypedagógiai ellátás állami intézményben. Külön munkacsoport áll rendelkezésre ezen tanulók, pedagógusaik és szüleik megsegítésére: új értelmet adva a sajátos nevelési igényt rövidítő három betűnek, az SNI-nek, ami ebben az olvasatban a „Segítünk neked is”-t jelenti.

Az, hogy a magyar oktatás rendszerszintű problémákkal küzd, egyben azt is jelenti, hogy az egyéni igényekre szabott ellátásra szinte semmi energia nem marad.

Egyre többe kerül a szülőnek, hogy állami iskolába jár a gyereke

Noha az egyik tanárszakszervezet elnöke szerint nyugdíjasok tartják életben az oktatást, egy igazgató szerint nehéz olyat találni, aki idős korban is lendületes. A tanárhiány egyre jobban érezhető, a megkérdezett igazgatók szerint le kell adniuk feladataikból. A gyerekek egyre kevesebbet kapnak, a szülők viszont - már akik megtehetik - egyre többet fizetnek magánórákért, mert a magántanárok árait felviszi, hogy az iskolák nem tudnak eleget tenni kötelességüknek.

Különösen a leszakadó régiókban élő, sérülékeny társadalmi csoportok tagjai látják ennek a kárát. Ezekben a térségekben gyakran még a szaktanárok is hiányoznak, nemhogy azok a gyógypedagógusok, akik kellő időt, energiát lennének képesek fordítani a BTMN-es diákokra. „Pedig nagyon nem mindegy, hogyan nőnek fel ezek a gyerekek, milyen a tanuláshoz való viszonyuk. Rengeteg lelki probléma megelőzhető lenne, amelyek – ha fiatalon nincsenek kezelve – kamaszkorban kirekesztéshez vezethetnek, vagy valamilyen deviancia irányába sodorhatják az érintetteket” – teszi hozzá a szakember.