Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Emlékezetes alakításairól készült fotókat és a családi albumokban őrzött dokumentumokat is láthatnak a látogatók.
Emlékezetes alakításairól készült fotókat és a családi albumokban őrzött dokumentumokat is láthatnak a látogatók.
„Ezeknek én nem leszek rosszul!” – idézte tőle Molnár Áron, Szinetár Dóra pedig arra emlékezett vissza, milyen volt az első találkozásuk.
Cynthia Erivo az Oscar-jelölés mellé behúzott még egy sikert az idei évre.
14 évet ért meg a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, most viszont az őket befogadó Szkéné szorult helyzete – és a teljes független szféra ellehetetlenítése – miatt kénytelenek búcsúzni.
Visszautasítanak „minden olyan valótlan állítást”, ami az elmúlt hetekben a sajtóban az igazgatói kinevezések körül, például a Kolibri esetében „negatív tartalommal” megjelent.
A Good bye, Lenin! és a Becstelen brigantik sztárja, valamint a Lavina és a Szomorúság háromszöge rendezője ott maradt beszélgetni is a magyar színészekkel.
A színész-rendező szerint itthon feketelistán van. A fogadalmát azonban félig megbánta, hogy az SZFE-re nem teszi be a lábát.
A Nemzet Színésze karácsony előtt szenvedett combcsont-repedést. Még tart a műtét utáni rehabilitációja, de nagyon bízik a mihamarabbi visszatérésében.
Nyolcvanmilliós támogatást ítélt meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Gobbi Hilda-villa felújítására, miután nagy felháborodást váltott ki a visegrádi épület elhanyagoltsága.
A 77 éves színművész pánikrohamra gyanakszik.
Ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni? – teszi fel a kérdést a nemzet 12 színésze.
Több mint ötven művész emelte fel a szavát Zalán János kinevezése ellen.
Pokorny Lia színésznő a minap ott járt a visegrádi háznál, és posztolt is az ott tapasztalható állapotokról. A mostani tulajdonos, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány ingyen jutott hozzá néhány éve; azt mondják, hogy az alapvető tulajdonosi feladatokat ellátják, közben folyamatosan dolgoznak a felújításhoz szükséges pénz előteremtésén.
A színésznő reagált Cserhalmi György Vidnyánszkyról tett állítására is: “Ez ebben a formában nem igaz, sajnos”.
Az ügy előzménye, hogy működéssel kapcsolatos problémákat tártak fel abból az időszakból, amikor Zalán János volt a teátrum igazgatója. Zalánt nemrég a Kolibri Színház élére nevezték ki a társulat akarata ellenére, a pályázatának és a kinevezésének felülvizsgálatáról most azt mondta a miniszter: „erről majd akkor beszélhetünk, ha a vizsgálat lezárult”.
Gazdag Tibor szerint a színházi munka mellé még kell valami, hogy a családját eltartsa.
Aréna-turnéra indul Az Őrült Nők Ketrece című nagy sikerű darab. A Kultúrbrigád azt állítja, hogy Győrben is szerették volna előadni, de ezt a helyszín lemondta.
A színész szerint aki nem tudja, mi történt, észre sem veszi, hogy protézis van a kézfején.