Hobo: Olyat is mondtak rám, hogy fasiszta színházban játszom, és kérdezték, nem félek-e
Azt mondja, nem érti, és nem is akarja érteni, min veszett össze Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György, de „nem akármilyen művészeknek” tartja őket.
Azt mondja, nem érti, és nem is akarja érteni, min veszett össze Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György, de „nem akármilyen művészeknek” tartja őket.
A portál úgy tudja, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium tavaly májusban tett feljelentést, miután egy vizsgálat működéssel kapcsolatos problémákat tárt fel. Abban az időszakban Zalán János volt a színház igazgatója, akit nemrég neveztek ki a Kolibri élére.
A Kolibri gyengeségei közé sorolja annak gyerekszínház voltából adódó sajátosságait Zalán János a színház vezetésére benyújtott nyertes pályázatában, amely a ChatGPT-vel folytatott beszélgetést is tartalmaz. A társulat akarata ellenére kinevezett igazgató saját teljesítmény helyett az állami programok fokozott igénybevételére támaszkodna, és ha ez nem jön be, akkor felnőtt közönségnek szóló szórakoztató színházzá alakítja a nemzetközi hírű gyerekszínházat.
A színésznő azt mondta egy interjúban, hogy még nincs teljesen túl a baleset traumáján.
Az új igazgató kinevezése 2030. február 28-ig szól.
A Freeszfe azután alakult, hogy a kormány einstandolta az SZFE-t.
Magyarországon aztán megismeri Zsoltit, Szőröst és Pécét is.
A Nemzeti Színházban súlyosan megsérült színészek a Centrálban játszanak együtt.
Egy nagyon híres színészről van szó – most bevallotta bűnét.
Ausztriában síeltek a családdal, de egy gyermekambulanciáról posztolt az óév utolsó napján.
A Nemzet Színésze karácsony előtt esett el egy lépcsőn.
Hogy Major Erik generációja egyik legjobb színésze, az is jelzi, hogy háromszor is jelölték a legígéretesebb pályakezdő díjára, és idén meg is nyerte a Színházi Kritikusok Céhe elismerését. A Radnóti Színház színészével bűnöző édesapja örökségéről, szeretetlenségről és arról is beszélgettünk, miért érezte úgy, visszaadhatja élete egyik legfontosabb főszerepét.
A kedden félbemaradt előadást márciusban pótolják.
Kedd este félbeszakadt a Pesti Színház Az imposztor című darabja. Kiderült: Kern András lett rosszul.
A férfi aljas hazugságnak nevezte a fikción alapuló darabot.
Mert elolvasta az Index beszámolóját a Cserhalmival készült beszélgetőkönyvről, amit most már nem is fog elolvasni.
A punk-rock operát a Színművészeti Egyetem idén végzett zenés-színész hallgatói adják elő.
„Férfiak tölcsérrel művért isznak nők széttárt lábai közül, miközben a színpadot vérrel és provokatív aktusokkal borítják el” – ecsetelte a Mi Hazánk elnökhelyettese a látottakat.