Váratlan fordulat: az Apple-t perelő céget ítélték el a fellebbezés után
Márciusban még úgy tűnt, hogy milliárdokat fizethet majd szabadalomsértés miatt az Apple. A fellebbezése azonban egészen más ítélethez vezetett.
Márciusban még úgy tűnt, hogy milliárdokat fizethet majd szabadalomsértés miatt az Apple. A fellebbezése azonban egészen más ítélethez vezetett.
A hirdetők körében bizonyára kedvelt lenne az eljárás, amelyen több más cég mellett most a Facebook is dolgozik. Elemezni lehetne ugyanis titkosított üzeneteket a személyre szabott hirdetések szempontjából.
A munkáltató és a dolgozó is tud tenni azért, hogy a visszarendeződés zökkenőmentes legyen.
A Windows 11 abban is segítséget nyújt majd, hogy a felhasználó könnyebben ráhangolódjon a munkára. Ha kell, zenével.
Megegyezéssel zárult a Zoom videokonferencia-szolgáltató ellen indított csoportos per: a vállalat fizetni fog a felhasználóknak az őket ért támadások miatt.
Közel harmadával esett vissza a Huawei bevétele, derül ki az első félév eredményeit bemutató pénzügyi jelentésből, melyet meglehetősen borús hangnemben ismertetett a vállalat elnöke.
A modern repülő járművek legtöbbje még csak a koncepciós rajzoknál vagy a tervezésnél tart. A Jetpack Aviation újdonsága viszont már túl van az első teszten.
Maga az Apple sem számított arra, hogy mekkora kereslet lesz titánium ötvözetes házba zárt okosórája iránt. Ki is fogyott teljesen a készletből.
A Super Mariónál jóval fejlettebb szoftvereket is meg lehet kapni sokkal olcsóbban, de a nosztalgia nagy úr.
Csigát is lehetett enni abban az ókori gyorsétteremben, amelyet nemsokára megnyitnak a látogatók előtt is. Az étterem egész sok mindenben hasonlított a mai megfelelőire, talán a menüben a legkevésbé.
Megaszárazság sújtja az Andok hegyvonulatait: az elmúlt csaknem egy évtizednyi aszályt követően, amelyet a globális felmelegedéshez kötnek a kutatók, idén alig esett hó a dél-amerikai hegység területén.
Nem a több fecskendő, hanem a mesterséges intelligencia és az egyre fejlettebb távérzékelés hozhat áttörést a mind pusztítóbb erdőtüzek megfékezésében.
A Qualcomm és a Google kapcsolata évekre visszanyúlóan gyümölcsöző. Nem véletlen, hogy az amerikai chipgyártó óriásnak reagálnia kellett a Google Tensor chipjének bejelentésére.
Átalakult az európai mobilpiac, de olyannyira, hogy az öt legnépszerűbb gyártóból háromról néhány éve még alig hallott valaki felénk.
A koronavírus-járvány idején sok minden került át az offline világból az online térbe. A pandémia enyhülésével azonban úgy tűnik, véget érhet a magyar domainnevek szárnyalása.
A szoftvermérnökként dolgozó Ian Webster az elérhető adatbázisokból egy olyan weboldalt rakott össze, ahol rákereshetünk arra, a Föld történetének különböző időszakaiban hol volt az a terület, ahol ma lakunk.
A Google alapbeállításként 5 másodpercen át engedi, hogy visszavonjunk egy e-mailt, de jó tudni, hogy ennél hosszabb időt is megadhatunk.
Az Új-Dél-Wales-i Egyetem kutatója szerint a Püthagorasz nevéhez köződő számhármast már Püthagorasz előtt ezer évvel is ismerték és használták.
Újabb célpontot találtak maguknak a kiberbűnözők az Egyesült Államokban. Ezúttal Indiana állam egyik kórházára szabadították rá a zsarolóvírust, ami nemcsak a 315 ágyas indianapolisi egységet bénította meg, de többek között a közegészségügyi központokat is.
A Xiaomi augusztus 10-én mutatja be a Mi Mix 4 készülékét, amelynek a jelek szerint alaposan elrejtették a szelfikameráját.