Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Márciusban még úgy tűnt, hogy milliárdokat fizethet majd szabadalomsértés miatt az Apple. A fellebbezése azonban egészen más ítélethez vezetett.
Több mint 300 millió dolláros (nagyjából 90 milliárd forintos) büntetést rótt ki az Apple-re egy amerikai szövetségi bíróság még márciusban. A felperes a PMC (Personalized Media Communications) volt, és azt állította, hogy az Apple megsértette a digitális jogkezeléssel (DRM) kapcsolatos szabadalmát. Akkor a bíróság a PMC javára döntött, azonban az Apple nem hagyta annyiban, fellebbezett.
Úgy tűnik, jól tette, ugyanis a napokan érvénytelenítették a márciusi ítéletet, mi több, a bíró lényegében a PMC-et találta bűnösnek szabadalmi trollkodás miatt.
A PMC szabadalma még 1980-ra nyúlik vissza, azonban – áll a mostani ítéletben – a vállalat titokban tartotta és késleltette szabadalma közzétételét. (Az Egyesült Államokban a 2000 novembere előtt benyújtott szabadalmi jelentéseket nem tették közzé.) Ennek a „tengeralattjáró szabadalomnak” is nevezett eljárásnak az a lényege, hogy egy cég bejegyez egy szabadalmat, azonban mindaddig titokban tartja, amíg mások nem kezdik el jóhiszeműen használni a szabadnak hitt technológiát. Ekkor tárja fel a titokban tartott szabadalmat, és jókora pénzt követel a „szabadalomsértő” cégtől.
Ez történhetett a PMC esetében is. A bíróság a vállalat belső dokumentumaiból kiderítette, hogy 1991-ben az Apple-t nevezték meg az egyik „természetes jelöltnek” (akit majd be lehet perelni) a HP, az IBM, az Intel és a Microsoft mellett. Az ügyben eljáró bíró szerint a PMC indokolatlan és megmagyarázhatatlan késedelem után akarta érvényesíteni a szabadalmát. Ezúttal a PMC kíván majd fellebbezéssel élni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.