Az Európai Bizottság engedélyezi a Richter új fogamzásgátlójának a forgalmazását
A készítmény piacra kerüléséről gyógyszergyártó számolt be.
A készítmény piacra kerüléséről gyógyszergyártó számolt be.
Tavaly a koronavírus-járvány miatt kilőtt az online kiskereskedelem, 12 hónap alatt 3 évet ugrottak előre a fejlődésben.
Hirdetésben keres közmunkásokat az állami vasúttársaság, úgy tűnik, a munkaügyi központok nem tudnak elég közfoglalkoztatottat kiközvetíteni az állami céghez.
Több mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor. Máskor jogszabályi változás kell ahhoz, hogy ennyi új céget jegyezzenek be.
Az éves beszámoló elmaradásáért büntetett a jegybank.
Elővigyázatosságból döntött a visszahívás mellett a cég.
A grúz hátterű MikroCredit Zrt. végelszámolását rendelte el a jegybank.
Megvált egy jól prosperáló cégétől Orbán Győző, aki a tranzakcióval tisztán 800 millió forinthoz juthatott.
Vannak olyan vendéglősök, akik bár megtehetnék, de a belső helyiségeiket máig nem nyitották meg. A fővárosban hosszú távon azok maradhatnak talpon, akik szeptemberig nem zárnak be.
Míg tavalyelőtt 99 ezer forintért lehetett úszni a fürdőben egész évben, az idén 93 ezret kell fizetni 30 alkalomért.
Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen, de nemcsak innen érkezett pénz, több támogatási programban is jutottak nekik források, bár ezek aprópénznek tűnnek az állami megbízások mellett.
A cég családi jellegét erősítenék.
Nagyjából 200 ezer dolgozó után kértek mostanáig a cégek ágazati bértámogatást, és még majdnem két hét maradt az igénylésekre.
Ritkán történik meg, hogy a jegybank egy állami többségi tulajdonú céget bírságoljon a szabálytalanságok miatt, de most egymillió forintra büntette az MNB a Kartonpackot.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak köszönhetően az áprilistól június végéig terjedő időszakra mindössze 5-6 millió utassal számol a légitársaság.
Pályázatot hirdet családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak az újonnan megalakult, családokat segítő innovatív központ, a Kincs Smart Family Centrum - jelentette be Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a családok nemzetközi napján, Budapesten.
A cég menedzsmentje rögtön a parkolóban tartott ülés után közölte, hogy szerintük nem volt határozatképes a közgyűlés.
A légitársaság a következő 3 évben megkétszerezi az olaszországi jelenlétét.
A bíróság ítéletet hozott a fóti sörfőzde tulajdonosa és a brandet tulajdonló sörblogger között kipattant jogi vitában.