Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megszületett az egyezség az egyiptomi hatóságok és a hajó tulajdonosai között.
Végre elhagyhatja a Szuezi-csatornát szerdán az Ever Given nevű konténerszállító hajó, amely márciusban keresztbefordult és elzárta a csatornát hat napra a vízi közlekedéstől – írja a Reuters.
A Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) korábban 900 millió dollár kártérítést követelt a hajó japán tulajdonosaitól a mentési műveletért és egyéb veszteségekért, de ezt később 550 millió dollárra csökkentették. A hírügynökség szerint végül hosszas tárgyalások után megszületett az egyezség (amelynek a részleteit nem hozták nyilvánosságra), és az SCA bejelentette, hogy a hajó elhagyhatja a csatornát.
A világ egyik legnagyobb teherhajója, a 400 méter hosszú Ever Given március 23-án fordult keresztbe és futott zátonyra a Szuezi-csatornában, melynek következtében 422 hajó torlódott fel az Egyiptom ellenőrizte vízi útvonalon. A partra vetett bálnaként veszteglő óriást egy hét alatt sikerült kiszabadítani, utána egy tóra vontatták és azóta ott vesztegelt.
Part-hatás vagy guggoló-effektus? A Szuezi-csatorna és a beszorult Ever Given rejtélye
Nem csupán az oldalszél miatt fúródhatott a Szuezi-csatorna partjába a teherszállító, keresztbe tehetett a hidrodinamika is. Bő ötven napja keresik a választ. A szuezi révkalauzok történetének köze van az '56-os forradalomhoz is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek volt koordinátora az Irány a Jövő Párt elnöke.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
Nem ez az első eset, hogy a tiszásokat fenyegetik.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és csoda történt.