#vélemény




Para-Kovács Imre: A Lombroso-sétány
 

Para-Kovács Imre: A Lombroso-sétány

Ha idegenszívű hazaárulók tovább leprázzák a nyírmártonfalvai látványosságot, előfordulhat, hogy a miniszterelnök úr felmérgeli magát, és egyetlen rohadt hosszú lombkoronasétánnyal köti össze Székesfehérvárt Kalinyingráddal, amin csak a meghívottak sétálhatnak, oszt jónapot. Vélemény.


Tóta W.: A Petőfi Sándor Zenebutik
 

Tóta W.: A Petőfi Sándor Zenebutik

Lássuk be, a popzene csúcsteljesítményei szinte mindig úgy keletkeznek, hogy kiáll egy huszonéves fiatal a gitárjával, és elsírja a bánatát. Na, erre kellene ráütni a jóváhagyás pecsétjét ahhoz, hogy megszülessenek az új idők új dalai. Arról ugyanis nem lehet rockslágert írni, hogy éljen a rendszer. Vélemény.


Révész Sándor: Ellenzéki törvénytiszteletlenség
 

Révész Sándor: Ellenzéki törvénytiszteletlenség

Horn Gyula nevét nem viselheti közterület Budapesten, a fővárosi önkormányzatnak pedig be kell tartania a vonatkozó törvényt, írja szerzőnk, aki véleménycikkében az ügy összes részletét és árnyalatát körbejárja, illetve megmutatja.

Révész Sándor Révész Sándor

Tarnay Kristóf Ábel: Az állam megoldja
 

Tarnay Kristóf Ábel: Az állam megoldja

A kormány legyen következetes. Várja el minden területen „a potenciális fogyasztók” megkeresését! Ne adókból, közpénzből finanszírozzák az MTVA-t, a fociklubokat, a stadionépítéseket, és a propagandát! Költsenek erre "a potenciális fogyasztók", a fideszesek.

Tarnay Kristóf Ábel Tarnay Kristóf Ábel

Tóta W.: Bús magyar sors
 

Tóta W.: Bús magyar sors

Orbán Viktor saját magának írta a szabályokat, és ha akarja, átírja őket reggelre. Ezt valóban nem tudja utánacsinálni Európában senki. Ázsiában viszont ez a kotta évszázadok óta. Vélemény.


Kapronczay Stefánia: Tanulható az álhírek elleni védekezés
 

Kapronczay Stefánia: Tanulható az álhírek elleni védekezés

Tudatos munkával fel lehet lépni az álhírek ellen. Szerzőnk, a TASZ ügyvezető igazgatója szerint a bennünk rejlő értékekre építve lehetséges formálni az attitűdöket. Ennek igazolására beszámol egy nemrég lezajlott, sikeres projektről. Vélemény.

Kapronczay Stefánia Kapronczay Stefánia

Szekeres Imre: Orbán Viktor kormánya itt a piros, hol a pirost játszik a haderőfejlesztésben
 

Szekeres Imre: Orbán Viktor kormánya itt a piros, hol a pirost játszik a haderőfejlesztésben

A magyar kormány azt hirdeti, hogy majd magunk megvédjük magunkat. Figyelmen kívül hagyja, hogy NATO-tagként nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten. Ehhez képest a magyar fegyverzetbeszerzés "tragikomikus" és átláthatatlan, írja volt honvédelmi miniszter szerzőnk.

Szekeres Imre Szekeres Imre

Nagy Gergely: Megérkeztünk. A kormány leszámol a magyar kultúra kritikus és független részével
 

Nagy Gergely: Megérkeztünk. A kormány leszámol a magyar kultúra kritikus és független részével

A Fidesz célja 2010 óta pontosan annak az állapotnak az előidézése volt, amiben most vagyunk. Kimondva-kimondatlanul a független kultúra és művészet eltörlése, lehetőleg végképp. Jól tudták, hogy a kultúrának ez a szegmense milyen erővel bír, ha máshonnan nem, hát a saját fiatalságuk idejéből. Közkultúra pedig lesz: drága, színes, és hamis. Vélemény.

Nagy Gergely Nagy Gergely

Révész Sándor: Gyurcsány Ferenc téved, van tárgyalásos küzdés, küzdéses tárgyalás
 

Révész Sándor: Gyurcsány Ferenc téved, van tárgyalásos küzdés, küzdéses tárgyalás

Gyurcsány Ferenc szerint „a zsarnokkal küzdeni kell és nem tárgyalni”. Ha ez igaz, akkor nem küzdött a zsarnokság ellen annak idején sem Orbán Viktor, sem Kis János, sem Kőszeg Ferenc, sem Solt Ottilia, sem Demszky Gábor, sem senki a demokratikus (vagy nem demokratikus) ellenzékből. Sem Lech Walesa, sem Kuron, sem Geremek. A tárgyalás alternatívája nem a küzdés, hanem a megadás. Vélemény.

Révész Sándor Révész Sándor

Para-Kovács Imre: Bábszínház
 

Para-Kovács Imre: Bábszínház

"Egyébként simán el tudom képzelni, hogy Varga semmit sem tudott a minisztériumban zajló sötét ügyekről. Sem a sötétekről, sem a világosakról, fogalma sem volt semmiről", írja szerzőnk, és hozzáteszi, Varga Judit egyértelműen azt az utasítást kapta, hogy ne szóljon egy szót sem. Vélemény.


Nem az akkugyárral és a tanárokkal kezdődött – adatbázis a hazai civil ellenállás történetéről
 

Nem az akkugyárral és a tanárokkal kezdődött – adatbázis a hazai civil ellenállás történetéről

A múlt ismerete nélkül nincs mélyreható társadalmi változás. A rendszerváltás utáni társadalmi küzdelmek kritikai feldolgozása tágítja politikai képzelőerőnket és szükséges állomása annak, hogy sokak számára vonzó jövőképet alakítsunk ki. A cikk szerzői egy hiánypótló mozgalomtörténeti gyűjteményt mutatnak be.

Sebály Bernadett-Udvarhelyi Éva Tessza Sebály Bernadett-Udvarhelyi Éva Tessza

Tóta W.: Szabadíts meg a gonosztól
 

Tóta W.: Szabadíts meg a gonosztól

Az egyházak most nem azért nyúlják le, ami nincs lecsavarozva, mert kinőtték azt, ami van, hanem mert érzik, hogy ez az utolsó szabadrablás. Mivel fogják alátámasztani a létjogosultságukat, amikor megbukik a politika, amitől függtek? Vélemény.


B. Szabó János: Kell-e nekünk igazából történelmi film?
 

B. Szabó János: Kell-e nekünk igazából történelmi film?

Magyarországon elmaradt a diskurzus, hogy mégis mit is értünk történelmi film alatt. A sokévnyi üres fecsegés után, amely a nemzeti múlt filmes eszközökkel való megismertetésének fontosságáról szólt, itthon most már nyugodtan kiírhatnánk a készülő filmek elejére a klasszikus mondatot: „minden hasonlóság az egykor volt valósággal és az egykor élt történelmi személyekkel a véletlen műve csupán”.

B. Szabó János B. Szabó János

Révész Sándor: A Mindenkikapjabe Párt
 

Révész Sándor: A Mindenkikapjabe Párt

A Kétfarkú Kutya Párt addig volt igazán vicces, ameddig nem tekintette magát valódi pártnak. És addig volt ártalmatlan, ameddig jelentéktelen. A Kutyapárt nem kéri semmire a választól bizalmát. De a semmiből nem lesz valami. Pláne nem demokratikus Magyar Köztársaság. Vélemény.

Révész Sándor Révész Sándor


Seres László: Úti jelentés – misszió teljesítve
 

Seres László: Úti jelentés – misszió teljesítve

Seres László elfogott egy levet, amelyet a NATO-ügyben Svédországban és Finnországban tárgyaló küldöttség írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebből megtudhatjuk, hogy a hanyatló Nyugatnak vége, kiderül, mit javasol a fideszes küldöttség a béke elérésére, és hogy mi az a magas szint a demokráciában, amit a magyar kormány szerint ennek a két északi országnak el kell érnie.

Seres László Seres László

Nagy Iván László: Magyar Borat menni Észak
 

Nagy Iván László: Magyar Borat menni Észak

A svédek és a finnek eddig csak azt hihették, gonosz autokraták vagyunk, most már pontosan tudják, hogy komplett idióták is. Az M1-fogyasztóknak gyártott magyar „külpolitika” legfrissebb vívmánya, hogy Hende Csaba delegációja komplex szórakoztatóipari terméket tett le az északi kormányok és újságírók elé, mi pedig legfeljebb csak annak örülhetünk, hogy végre külföldön is röhögnek rajtunk, csak ők nem kínjukban teszik. Vélemény.

Nagy Iván László Nagy Iván László