ByeAlex beszólt azoknak a politikusoknak, akik nem engedik, hogy szabadok legyünk
A zenész szombati koncertjén beszélt arról, „gecire nem akarja”, hogy Magyarország egy tenger legyen, amit az emberek a két partról néznek.
A zenész szombati koncertjén beszélt arról, „gecire nem akarja”, hogy Magyarország egy tenger legyen, amit az emberek a két partról néznek.
Minden áldott nap egy újabb lehetőség arra, hogy tegyetek valamit mások ellen – hirdeti a Horváth Jürgen bőrébe bújt humorista.
Björn Ulvaeust nem izgatják a mesterséges intelligenciával szembeni aggályok.
A hvg.hu-n már látható is az egyik legígéretesebb új előadó, cibi (így kisbetűvel) futurisztikus klipje, amiben egy létező robotkutya is fontos szerepet kap.
A hírt a zenekar jelentette be a honlapján.
A nyár folyamán többek között Ákos, Krúbi, Korda György és Balázs Klári, valamint Majka is fellép majd a Balaton-part legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén.
A gyerekjogok védelmével foglalkozó szervezet ellehetetlenülhet, ha átmegy az átláthatóságinak nevezett törvény.
Szerinte „az ilyesfajta bírálat eddig a globalisták részéről volt szokásban”.
Hivatalos oldalán lehet követni, hogy mennyi idő van még hátra addig, amíg fény derül, mire is várunk.
A zenekar menedzsere szerint nem is kezdődhetett volna jobb helyen az új koncertkörútjuk.
Az énekesnőt annyira zavarta, hogy nem rendelkezik első lemezeinek jogai felett, hogy újra felvette azokat.
Presser Gábor nem szeret politizálni, még újságot sem szívesen olvas. Most nagy nehezen mégiscsak kifejtette avéleményét a világról.
A Megasztár tehetségkutató korábbi nyertese szerint tönkretették ezt a műfajt.
A csatorna szerint túl visszafogott volt az eddigi zsűri.
A Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars és a Carson Coma is részt vesz abban a különleges zenei projektben, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól.
Budapesten kezdte fél évszázados fennállását ünneplő, jubileumi turnéját a világ egyik legfontosabb metálzenekara, az Iron Maiden, egy több szempontból különleges műsorral, ezer éve nem hallott dalokkal és annyi lelkesedéssel, amennyit a legfiatalabbak is elirigyelhetnek.
Az énekesnő a jubileumra egy nagyszabású életműkoncerttel készül.
A kecskeméti rapper szerint Pogány Induló megrontja a fiatalokat azzal, hogy drogokról rappel, és a rendőröket is szidja a koncertjein.