30 ezerért szinte bármit belemondott a kamerába Nigel Farage
Ez az ember pénzért bármire képes – nem baj, ha ez idejében kiderül valakiről, akinek miniszterelnöki ambíciói vannak.
Ez az ember pénzért bármire képes – nem baj, ha ez idejében kiderül valakiről, akinek miniszterelnöki ambíciói vannak.
A gyerekeknek még tavaly ígérte meg Magyar Péter, hogy ha nyer a Tisza, akkor belülről is megnézhetik az országgyűlés épületét.
Első blikkre az ember kisebb tornádónak nézné, de valójában egy teljesen más jelenségről van szó.
Ott virít menő éttermek fogásainak tetején, megtalálhatjuk szendvicsekben is. Nem véletlenül: a mikrozöldek rendkívül mutatós alapanyagok. A mikrozöld ugyanakkor talán a legjobb étkezési divat, ami elérhetett minket, hiszen nem csak az íze koncentrált, de a zöldekben rejlő tápanyagok is. Cserébe az áruk is borsos tud lenni, de kis ügyességgel mi is termeszthetünk otthon ilyen szépségeket, cikkünkben megmutatjuk, hogyan.
A bizottságokban két nappal az új országgyűlés megalakulása után már kezdődik is a miniszterjelöltek meghallgatása.
Nem önmagában az erőfeszítést, csupán a feleslegesnek ítélt erőfeszítést kerüljük ösztönösen – derült ki lustaságkutatásokból –, de a „költséghatékonysági megfontolásokon” túl számos más oka is lehet a feladat- vagy tevékenységkerülésnek. Mi a különbség a lustaság, a halogatás és a tétlenség között? És létezik-e egyáltalán lustaság?
Egyesítik a tisztán elektromos autók és a hibridek legjobb tulajdonságait a szuperhibrid kategória modelljei, amelyekkel – némi marketinges habosítás kíséretében – a kínai gyártók igyekeznek még több vásárlót szerezni. A cél a hatótávot övező félelmek enyhítése.
A Tisza történelmi győzelmet aratott a Fidesz fölött, de legalább közben bedarálta a baloldali pártokat.
Nyilvánosságra hozott régóta várt, úgynevezett „UFO-aktákat”, azaz számos megmagyarázatlan jelenségről szóló felvételt és dokumentumot az Egyesült Államok kormányzata
Szomorú tény, de egyre több pár küzd meddőséggel. Mivel a probléma nem csupán a nőket, hanem a férfiakat is érinti, nem árt tisztában lenni azzal, hogy az erősebb nemnél létezik egy olyan kórkép, amely meddőséget okozhat, ha nem diagnosztizálják időben. Pedig banális dologról van szó, és a 21. században nem szabadna előfordulnia ilyesminek.
Arató András azt reméli, hogy az 1989-es rendszerváltásnak megfelelő horderejű változás jön.
Welcome back, Hungary!
Leszedni ugyan macerás a csalánt, de van belőle bőven, és nagyon egyszerűen készíthetünk belőle hatásos tápszert a növényeink számára. Mutatjuk, hogyan.
A formáció elnöke által jegyzett közlemény szerint gyermekeknek hátat fordítani a származásuk miatt nem politikai állásfoglalás, hanem elfogadhatatlan kirekesztés.
A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint a Fidesz kommunikációs igazgatója, rúgatta ki őt a Hír TV-n futó Sajtóklub című műsorból. Menczer Tamás erre lebolondozta.
A vámokat az amerikai Legfelsőbb Bíróság törvénytelennek minősítette.
A Dreame V30 Essential állóporszívót intelligens funkciókkal, fejlett szűrőrendszerrel és speciális tartozékokkal hozza a magyar piacra a gyártó. Az ígéret úgy szól: nagyobb mennyiségű állatszőrrel, porral és allergénnel is elbír.
Földi András professzor Polt Pétert és más alkotmánybírókat, a Kúria elnökét, illetve Navracsics Tibort és Szájer Józsefet is elővette.
„Régi segítőink, az időjárás, a talaj, a támogatás, a munkaerő cserben hagytak minket, elfogytak, kimerültek” – mondta a HVG-nek nyilatkozó szakértők egyike. Lépéskényszerben van a magyar agrárium, de milyen konkrét intézkedésekre lenne szükség most, amikor minden megváltozik? Minden tényező abba az irányba mutat, hogy az ágazat szereplői csak integrációk építésével maradhatnak talpon.
Nagy Natáliáék otthonában három héttel a választás előtt jelentek meg a rendőrök a férje egyik feljelentése miatt.