„Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban” – családja körében hunyt el Kálloy Molnár Péter
Anyósa, a szintén színművész Dallos Szilvia azt mondta: hitték, hogy van visszaút.
Anyósa, a szintén színművész Dallos Szilvia azt mondta: hitték, hogy van visszaút.
Az OECD szerint a magyar gazdaság strukturális reformokra szorul, például a nyugdíjrendszer és a rezsitámogatások területén.
Rahmanullah Lakamal tíz éven át volt egy különleges afgán egység tagja, az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz köthető terroristák elfogásában, likvidálásában vett részt.
A kirigami nevű japán papírhajtogatási technika ihletett egy különleges ejtőernyő-megoldást, amellyel biztonságosan, a cél közelében juttathatók a földre a különféle szállítmányok, humanitárius segélyek, de segíthet a drónnal szállított csomagok kézbesítésében is.
Az egészségügyi államtitkár kapott egy panaszos üzenetet a János-kórház állapotáról, és rögtön megállapította, hogy hülye, aki azt gondolja, hogy Magyar Péter irányítása alatt majd soha semmi nem romlik el. Igaz, Magyar Péterről nem is írt neki az illető.
A Tisza Párt vezetőnek meggyőződése, hogy jelöltjei „nagy fölénnyel” legyőzik a 2010 óta kormányzó miniszterelnök jelöltjeit.
A hétfőn elhunyt színész utoljára a költészet napján lépett a helyi közönség elé.
De az MTVA majd közvetíti a V4-es államfők sajtónyilatkozatait.
Sose késő, hogy nekifogjunk a fogszabályozásnak, történjen bár esztétikai vagy egészségügyi okból. Ma már attól sem kell tartani, hogy szégyenérzet társul az eszköz viseléséhez, és a lehetőségeknek csak a pénztárca szab határt. Dr. Tokai Évával, a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetének munkatársával beszélgettünk arról, mit nyerünk a fogszabályozással, és mire kell elszánni magunkat, ha elkezdjük.
Kocsis Máté tényként kezeli, hogy az Index által közzétett dokumentum a Tisza programja, noha ennél az Index kiadójának vezérigazgatója még egy belsős e-mailben is óvatosabban fogalmazott.
Hiába harsog diadalról az orosz propaganda, a hadi helyzet még az egyébként igen súlyos helyzetben lévő Pokrovszknál sem indokolja a Kremlből közvetített hurráoptimizmust.
Nem az a tiszás munkacsoport foglalkozik ilyen ügyekkel, amiről a kormánypropaganda írt, nem annyi időre készül a konvergenciaprogram, nem is annak hívják, az állítólagos szakértőknek pedig nincs közük a párthoz – írta Kármán András.
Figyelemre méltó rekordot tudhat magáénak az AgiBot A2, ugyanakkor vannak kérdőjelek is a teljesítményével kapcsolatban.
Az ország két, sok szempontból különböző helyszínén – a budapesti körúton és Miskolc külvárosában – szinte egy időben történt két olyan erőszakos incidens, amelyek végül halállal végződtek. Közös pont a tragikus eredmény, a jogi megítélés azonban gyökeresen eltérő.
Az OLAF gyanúja szerint a College of Europe-nál visszaéltek az uniós közpénzzel.
Sokkal többen vásároltak food truckban, mint egy éve, viszont annyival kevesebb ételt vettek, hogy a forgalom így is csak stagnálni tudott.
Az életnagyságú bronzszobrot térdig jég fedi és plexifallal választották el a korcsolyázóktól. A polgármester elnézést kért a családtól.
Már a dátum és a helyszín is megvan.
Fogy a homok a világon (elsősorban az urbanizáció, azaz az építkezések miatt), és még ha ez első pillanatra nem is tűnik olyan súlyosnak, mint az édesvíz hiánya, komoly következményei lehetnek a bolygó egészére, és így az emberekre nézve. Kínában viszont megtalálták a megoldást: a mesterséges homokot.
Angolul, németül és magyarul továbbra is a megszokott rendszerben lehet tanulni, de a kisebb nyelvek esetén változás jön.