A választások után visszavonták a pályázatot, mégsem készítenek filmet a mohácsi csatáról Rákay Philipék
Pedig tavaly nyáron a Nemzeti Filmintézet ötmillió forintot ítélt oda a Mohács 1526 címen készülő filmnek.
Pedig tavaly nyáron a Nemzeti Filmintézet ötmillió forintot ítélt oda a Mohács 1526 címen készülő filmnek.
Az idén 83. életévébe lépő Mick Jagger és Keith Richards több mint 60 éves zenekara bejelentette, hogy Foreign Tongues címmel új albumot ad ki.
Balásy Gyula cégei egyáltalán nem pusztán közzétették a propagandaplakátokat, hanem komplett kommunikációs stratégiákat alkottak, grafikai tervezést végeztek.
A leendő miniszterelnököt az olasz miniszterelnöki rezidencián fogadja Meloni. Addig Ruff Bálint helyettesíti idehaza.
Donald Trump azt mondta, hogy biztonságos. Nem volt az. A hajó megsérült, a legénységet ápolják.
Siemens hidrogénvonatokat vett Románia azokra a vonalakra, amelyek nincsenek villamosítva.
Ascher Tamás a magyar színház utóbbi fél évszázadának megkerülhetetlen alakja – méltatta a díjazottat a Színházi Kritikusok Céhe.
Egy tervezőcég keresetet nyújtott be a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Korddal szemben, a cég szerint 2 milliárd forinttal tartoznak nekik. A keresetben károkozóként nevesítik Lázár János építési minisztert, aki 2025 végén segítséget ígért a ki nem fizetett alvállalkozóknak.
Most emeltek vádat ellenük.
Egy oktatási módszert fog tanulmányozni Reggio Emiliában.
Szakonyi Péter szerint a NER kedvenc plakátosának cége nulla forintot ér.
A MÁV kénytelen lesz nem IC szintű kocsikat is használni az IC szerelvényekben, miután csődbe ment az állami hátszéllel összerakott Magyar Vagon, és a járműjavítókat vissza kellett vásárolni. A MÁV kocsibérlést is tervez.
A film július 16-án kerül moziba.
A Tisza Párt visszaadná az önkormányzatoknak a korábban elvont hatásköröket, intézményeket és forrásokat, orvosolnák azokat a problémákat, amiket a településvezetők régóta sorolnak. Fideszes polgármestereket kérdeztünk a várható reformokról, kiderült, ők is egyetértenek a hozzájárulási adó módosításával, az önkormányzati rendszer átalakításától pedig nagyobb önállóságot remélnek.
Nyomáspróbát végeztek a Market Zrt. szakemberei, a folyadék csak zöldre festett víz volt – állítja a CATL.
A Character.AI nevű chatbot egyik karaktere azt állította, hogy érvényes működési engedéllyel rendelkező orvos, és még egy olyan működési számot is bemondott, ami valójában nem létezik.
Az új átjáró hibrid szerkezetű: egyszerre gerenda- és ívhíd.
Mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a vizsgázók.
Az országgyűlési választás előtt még 376 körül mozgott a forint az euróval szemben.
„Attól jobban érzem magam, hogy a hétvégén elmentem két napra wellnessezni, de ez csak addig tart, amíg hétfőn nem tol le a főnököm. A jóllétért dolgozni kell, és néha szenvedni is” – vallja Puczkó László közgazdász, wellnesskutató. A wellness szó tartalma folyton változik, most éppen az a fő trend, hogy a wellnesshelyszínek fokozatosan átalakulnak longevityklinikákká. Mire ügyeljünk a sok változás közepette? Kinek nem tesz jót a gyógyvízben üldögélés?