Friss hírek

Korányi Dávid a Foreign Policy-nek: Miként kell újjáépíteni a magyar demokráciát? 

A külpolitikai szakértő óvja Magyar Pétert attól, hogy visszaéljen hatalmával és így ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint az Orbán-rendszer. A szerző, aki a tengerentúli Akció a Demokráciáért civil szervezet vezetője, korábban pedig Bajnai Gordon miniszterelnök fő külügyi tanácsadójaként dolgozott, emlékeztet arra, hogy a Tisza vezére példátlanul nagy felhatalmazást kapott a versengő tekintélyuralmi rezsim lebontására.

Mi történik, ha egymásnak eresztik a maghasadást és az AI-t?

Ma még elsősorban maghasadásra támaszkodnak az atomerőművek a villamos energia előállításánál, azonban egy másik jóval hatékonyabb módszer, a magfúzió is kezd lassan kilépni a kísérleti szakaszából. Abban, hogy mihamarabb teljes értékű megoldássá váljon, a mesterséges intelligenciának lehet nagy szerepe.

És akkor Magyar Péter beizzította a láncfűrészt

Rohamtempóban mutatkozik be a leendő kormány, és sietniük is kell, mert nagyon súlyos az örökség, ahogy a Fidesz átadja az országot. Eközben Simor András azzal vádolja az MNB előző vezetését, hogy az ő munkája miatt fenyegette az Erstét, újraindult az olajszállítás a Barátság vezetéken és bejelentették a jászberényi Electrolux-gyár bezárását. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.

Így lassítható az öregedés: egy kulcsfehérje segíthet megőrizni az erőt

Az öregedés biológiai értelemben összetett folyamat, az immunrendszer működésének átalakulásával és a szervezetben fennálló gyulladásos folyamatokkal is számolni kell. Egy friss tanulmány most egy olyan fehérjére irányítja a figyelmet, amely kulcsszerepet játszhat az öregedéssel összefüggő fizikai hanyatlás lassításában, igaz, ezt egyelőre egérkísérletekben sikerült kimutatni.

„Mindig kevesek voltunk ahhoz, hogy Bécshez tartozzunk, és nem voltunk elég tökösek ahhoz, hogy bevállaljuk, hogy a Balkán részei vagyunk” – interjú Kaszás Kornéllal, a Babel séfjével

„Az, hogy hogyan töltünk egymással időt, arról is sokat mesél, milyen állapotban van az ország, amiben élünk” – mondja Kaszás Kornél, aki négy éve vezeti a budapesti Babel konyháját. Ugyanígy a helyi konyha is folyamatosan változó rendszer, sokat mond el arról, hogy látjuk a saját kultúránkat. Mit jelent ez egy Michelin-csillagos étteremben? Mit érdemes megőrizni a hagyományból, mit kell újraértelmezni?