Havas Henrik az új Heti Hetesről: „Ekkora baromságot még nem láttam”
A régi Heti Hetes sztárja az újraindult műsor idősávját, a tempót és a szereplőket is bírálta.
A régi Heti Hetes sztárja az újraindult műsor idősávját, a tempót és a szereplőket is bírálta.
A Google-nél jelenleg a Chrome böngésző egy olyan új funkcióján dolgoznak, ami a mesterséges intelligencia segítségével cserélné ki a megnyitott weboldal fotóit.
Májustól leáll a Kazahsztánból Németországba tartó olajszállítás, amely eddig a Barátság kőolajvezeték északi ágán jutott el a schwedti finomítóba. A német gazdasági tárca szerint nem lesz probléma az ellátásban, azonban az ország keleti részét érzékenyen érintheti az orosz lépés.
A választási logika idézi elő a változást, mert a közvélemény-kutatások rávilágítottak arra, hogy az európaiak undorodnak Trumptól – írja a brit lapban Jeremy Cliffe, az Európai Külkapcsolati Tanács egyik igazgatója.
„A helyzet számunkra is váratlan volt: készülni erre semmilyen módon nem volt lehetőségünk” – mondta a Partizán főszerkesztője, ahol Ruff is vezetett politikai műsort.
Rendbe kell rakni valahogy a gazdaságot egy választás után, főleg ha a kampányidőszak a pénzszórásról is szólt, de arra is tökéletes ez az idő a győztes számára, hogy még népszerűbbé tegye magát. Megnéztük, mi a valóság, mézeshetek jönnek-e általában ilyenkor, vagy csúnyább időszak.
Az őszi, Magyarország elleni Nemzetek Ligája-meccseken már nem Szerhij Rebrov irányítja az ukrán csapatot.
Egy fontos tárca, a Miniszterelnökség irányítását Magyar Péter olyan emberre bízza, aki nem a Tisza szakértője, még csak nem is a képviselője. Lehet, hogy a pártnál outsider, de a politika világában egyáltalán nem az: Ruff Bálint 20 éve politikai tanácsadó és elemző. A jövőben lesz dolga az ügynökaktákkal és az elszámoltatással is, illetve azt ígéri: az általa vezetett tárca lesz a rendszerváltás motorja.
A távozó egészségügyi államtitkár egyéniben kikapott Pápán, a Fidesz országos listáján pedig csak a 123. volt, Orbán Viktort azonban meggyőzte az elmúlt négy évben nyújtott teljesítménye arról, hogy ellenzéki képviselőként hasznos lehet a párt számára.
Több dolgozó füstmérgezés gyanújával került kórházba, a cég belső vizsgálatot indított.
A bocsokat nevelő anyamedvékkel nem szabad végezni, és a trófeavadászat is tilos.
Orbán propagandistái felelősek: tettestársak voltak a köztársaság lebontásában. A közmédia újjáépítésének ezért nem velük kell elkezdődnie, hanem hiteles, bátor, független újságírókkal, akik a közérdeket szolgálják, nem pedig a mindenkori kormány elvárásait. Sükösd Miklós írása.
A beruházás során egyáltalán nem érvényesült a felelős gazdálkodás elve, és a projekt értékét kizárólag a lehívható közpénz mértéke határozta meg.
Egyet Újpesten, egyet pedig a Soroksári úton. Nem volt gazdaságosan fenntartható a működésük.
Tízből már csak két tudományos műszere működik a Voyager–1 űrszondának, miután váratlanul ismét esett az eszköz energiaellátása.
Nem fáj, nem látványos, nem jelez azonnal – mégis alattomosan rombolja a szervezetet. A mozgáshiány ma már nem egyszerű életmódbeli, kényelmi kérdés, hanem az egyik legsúlyosabb, mégis alulértékelt népegészségügyi probléma. Miközben sokan a testsúlyt tekintik az egészség legfőbb mércéjének, a szakértők szerint a valódi kockázat gyakran rejtve marad: az izomzat, az anyagcsere és a belső szervek működése már évtizedekkel a tünetek megjelenése előtt romlani kezd.
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúja miatt emelkedő kerozinárak más légitársaságokat is járattörlésekre vagy jegyáremelésre kényszerítenek.
A büdzsé bevételi oldala alapvetően rendben volt, a kiadási oldalon jelentősen csökkent az államadósság kamatterhe. Az uniós programokon az első negyedévben 236 milliárd forintot bukott a költségvetés. Százmilliárdokat vitt el a választási osztogatás, a kiadások leginkább a minisztériumok alá tartozó előirányzatoknál szálltak el, de a gazdasági tárca részletes jelentése sem részletezi, pontosan hol.
Az egyikük még előre be is jelentette, hogy nyomkodni fogja a mobilját.
Camille Claudel neve évtizedekig egyet jelentett a tragikus sorsú múzsa képével, a tours-i Musée des Beaux-Arts legújabb vándorkiállítása azonban végre megadja neki és kortársainak a méltó helyet a művészettörténetben. Az Au temps de Camille Claudel című tárlat egy olyan tehetséges női generációt emel ki a feledés homályából, amelynek tagjai a századforduló Párizsában, a férfiak uralta akadémiai világ ellenszelében is képesek voltak maradandót alkotni.