8000 fős leépítésbe kezdett a Meta, de lehet ez kétszer ennyi is
A dolgozói nagyjából 10 százalékától köszön el a Facebook, az Instagram és több más felület tulajdonosa – és ehhez az AI-nak is lehet köze.
A dolgozói nagyjából 10 százalékától köszön el a Facebook, az Instagram és több más felület tulajdonosa – és ehhez az AI-nak is lehet köze.
Négy embert kihallgattak a nyomozók, két személyt őrizetbe vettek, ketten szabadlábon védekezhetnek. Úgy tűnik, Orbán Áron nincs közöttük, de egy társa érintett lehet.
Ennél testhezállóbb tárcát aligha kívánhatott volna magának Vitézy Dávid, aki jó értelemben vett szakbarbárként a közlekedés- és városfejlesztésért felel majd a Tisza-kormányban. Vitézy – aki már Tarlósnak sem volt a „szíve csücske”, Lázárral pedig ádáz ellenségek voltak – szakmaiságot és sok munkát ígér, Széchenyi és Baross nyomában.
A leendő miniszterelnök az önkormányzati választás kampányában azt írta a most közlekedési és beruházási miniszternek felkért politikusról, hogy nem látja benne azt a vezetői kvalitást, amivel akár egy fideszes többségű, oligarchákkal, pártkatonákkal erősített közgyűlést össze tudna fogni.
A BMW csúcsvezetői a Pekingi Autószalonon leplezték le az iX3 és az i3 hosszabb változatát, és itt tekinthető meg először az immár akár 720 kilométeres elektromos hatótávra képes legfrissebb 7-es limuzin is.
Egyszerűbb lesz az üzenetek olvasása és megválaszolása, köszönhetően egy olyan újításnak, ami a Messengerből már ismerős lehet.
„Szívből reméljük, hogy irányítása alatt érdemi egyeztetések folynak majd a minisztérium és a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletei között annak érdekében, hogy a magyar fogyatékossággal élő személyek életkörülményei, társadalmi részvételük lehetőségei, illetve egyenlő esélyű hozzáférésük tovább javuljon” – írta az elnök lapunk megkeresésére.
A lapnak mások mellett Mészáros Árpád Zsolt is arról számolt be, hogy megfigyelést gyanítanak, konkrét bizonyítékaik azonban nincsenek.
Magánál jóval konzervatívabb katolikusokat talált XIV. Leó pápa Afrikában, ahol hamarosan az egyház híveinek több mint fele él majd. Az egyházfő apostoli útja is jelzi Fekete-Afrika egyre nagyobb jelentőségét a katolikus egyházban. A súlyponteltolódás és az afrikai konzervativizmus azonban ideológiai kérdéseket vet fel.
„Valakik valamiért úgy gondolták, hogy a magyar dolgozó nép olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma” – elemzett a Demokrata főszerkesztője. Azt reméli, hogy most majd a jobboldal öntudatára ébred, és mindenki a saját feje szerint kezdi el értelmezni a történteket.
2,31 millió ember jövedelme emelkedhet a tervezett adócsökkentés miatt.
A kivitelezők korábban attól tartottak, hogy a üres zsebű cég majd nem fogja kifizetni őket.
Beárnyékolhatják az amerikai–kínai csúcstalálkozót azok a vádak, amelyeket a Fehér Ház fogalmazott meg Pekinggel kapcsolatban.
A miniszter honlapján előbb nem tettek közzé adatkezelési tájékoztatót; később már igen, de egy ideig az sem felelt meg az előírásoknak.
A leendő honvédelmi miniszter szerint most, hogy az összes, szerinte koholt eljárást megszüntették ellene, ideje munkához látni. Egyből be is harangozta, hogy a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a szaktárca összes háttérintézményét vizsgálják, főleg ezeknek a gazdálkodását.
A saját márkájukkal akarnak foglalkozni kizárólag.
Kezd szétesni a Trump körül felsorakozott szélsőjobbos szövetség, mert a háború, a belpolitikai nyomás és az emelkedő költségek ellentétes irányban húzzák az európai populista jobboldalt – állapítja meg Catherine De Vries professzor, az IE spanyol magánegyetem politikai és gazdasági intézetének helyettes dékánja.
Magyar Péter leendő miniszterelnök újabb minisztert jelentett be, akik a hamarosan megalakuló kormányban egyébként összesen 16-an lesznek, és még mindig vannak meglepetések.
Bár 16 évesen veszítette el látását, a Tisza Párt leendő szociális és családügyi minisztere nem hagyta, hogy ez határozza meg életét. Elvégezte a jogi egyetemet, önvédelmi rendszert fejlesztett látássérülteknek, és ő lett a világ első fekete öves vak aikidomestere. A kormányban a szociális ügyek és a családpolitika mellett hozzá fog tartozni az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség is.
Úgy tűnik, mintha a Fidesz EP-képviselője egy olyan alternatív valóságban élne, amelyben nem a Tisza Párt nyerte a választást.