Kovács István meccset vezet a világbajnokságon
A nagykárolyi születésű bíró az F csoport egyik mérkőzését dirigálja majd.
A nagykárolyi születésű bíró az F csoport egyik mérkőzését dirigálja majd.
A vihart kísérő legerősebb széllökések a 80 kilométer/órát is megközelítették.
Az egykori kulturális államtitkár szerint Orbán ugyanúgy csalódott, mint 2002-ben.
Demeter azt állítja, hogy a pénz az alapítványhoz kapcsolódó céghálóban maradt, és készek is visszaadni azt.
A 2030-as évek közepén kapcsolják be Svédország három új kisméretű atomreaktorát, melyek alkatrészeit nem a helyszínen, hanem gyárakban fogják elkészíteni.
Bár sokak szerint megúszott egy egyértelmű kiállítást, ettől még tény, Lionel Messi mesterhármast szerzett Algéria ellen, és ezzel immár holtversenyben ő a labdarúgó-világbajnokságok örök-góllövőlistájának első helyezettje. Cikkünkben végigvesszük, az 1930 óta íródó vb-történet során kik mondhatták el magukról, hogy náluk több vb-gólt senki sem szerzett. De melyik magyar játékosé a mai napig legjobb vb-gólátlag, és miért nem állhatott soha az örök-góllövőlista élén a háromszoros világbajnok Pelé?
Portugália már a hatodik percben vezetett, de Kongó a félidő előtt egyenlített. A portugálok mindkét félidőt mezőnyfölényben játszották végig, de nemhogy újabb gólig, igazán nagy helyzetig sem jutottak.
Az európai vezetők üdvözölték a megállapodást Iránnal, de aggódnak Libanon miatt.
A tapasztalatok mindenképpen segítenek, hogy mit tegyen a szülő, ha gyermeke szenved az álmaitól.
A Fidesz volt országgyűlési képviselője szerint párttársai nagyot tévednek, ha továbbra is úgy gondolják, hogy az áprilisi vereséget valamilyen külső hatás okozta.
Guillermo Ochoa a hatodik világbajnokságán vesz részt. Nem látja értelmét a folytatásnak, ha nem lehet újra válogatott.
Az amerikai hadsereget olyan újgenerációs akkumulátorokkal szerelnék fel, amelyek képesek kiszolgálni a harctéri egységek energiaigényét.
Bár a mai fiatalokat a kütyük jobban érdeklik a gombfocinál, és önmagában nem is lenne érdemes egy cégnek a játék gyártására ráállnia, azért évi több ezer készlet a mai napig elfogy a boltokból. De lehet-e hungarikum a kifejezetten magyar játék és egyáltalán megmaradhat-e a jövőben, arról Gál Sándort kérdeztük, aki több évtizede gyártja a csapatokat a fröccsöntő gyárában.
Moszkva és Minszk szerint az ukránok civilek elleni embervadászatot folytatnak, és terrorizmus miatt indítottak eljárást. Kijev tagadta a vádakat, mondván, a megjelölt időpontban nem hajtottak végre dróncsapást a térségben
A Care Matters című tárlat a házimunka, az anyaság és az idősgondozás kérdéseit vizsgálja a feminista művészet eszközeivel. Az öt évtizedet átívelő tárlat érzékelteti, hogy a reproduktív, például háztartásbeli munka – bár egyre több szó esik róla – ma is a társadalom egyik legkevésbé látható, mégis nélkülözhetetlen pillére.
A 22 órás út alatt a gép nem is tankol.
Még kevesebben látják úgy, hogy a Fidesznek sikerült a beharangozott megújulás útjára lépnie, és a vitnyédi menekülttábor ügyében adott magyarázat is mérsékelten bizonyult hihetőnek – derül ki az Europion felméréséből.
Kétmillió forintot vehetett fel egy olyan nyelvvizsgára hivatkozva, amire nyelvi pótlékot nem lehet adni.
Az autóbirtoklást sokszor a jómód mutatójának tekintjük, pedig nagyjából minden hetedik európai a szegénységi autóhasználat elszenvedője, az USA-ban pedig még rosszabb a helyzet. Ők azok, akik nagy költségekbe verik magukat, hogy fenntartsanak egy autót, de nincs más lehetőségük, ha dolgozni akarnak.
III. Károly király fiát várhatóan a felesége, Meghan Markle is elkíséri júliusi látogatására.