A csúnya vb-vereség után már menesztették is a tunéziai szövetségi kapitányt
Az 5–1-es buktát nem tudta megemészteni a szövetség.
Az 5–1-es buktát nem tudta megemészteni a szövetség.
Ha otthon a szexhez negatív hozzáállást tapasztaltunk, szívesen csinálnánk mi máshogy. De mivel negatív mintát hoztunk, azt sem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá. Hogy a későbbi felnőtt fogja-e szeretni a testi örömöket, az a szülein, a családjától kapott útravalón is múlik. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, egyetemi docens írása.
A választási mozgósítás szerinte rendben volt, ahogy az ukrán- vagy az EU-ellenes üzenetek is – erről is beszélt a Fidesz pártelnöke az Indexnek adott interjúban. Decemberre nagy országos gyűlést terveznek, ahol a Tisza-kormány munkáját fogják értékelni.
Több tucat dolgozónak mondtak fel hétfőn a Mediaworksnél, de az igazi változások még csak most jönnek: átalakul a szerkesztőségi működés, a következő hónapokban pedig minden kiadást próbálnak megfogni. Forrásaink hosszú hetek óta érzik, hogy elkerülhetetlen az átszervezés, így többeknek az okozza a legtöbb szorongást, hogy nem is tudják, mikor derülhet ki, mi vár rájuk.
A volt kormányfő „lex Orbánt” emleget.
Adattudósok egy csoportja olyan algoritmust épített, amely rengeteg tényező figyelembevételével jósolta meg, melyik csapatnak lehet esélye megnyerni a 2026-os labdarúgó-világbajnokságot. Nem, nem a braziloknak.
A jegyek árát azért visszafizetik.
Most kezdődik a pályázatok értékelése, a döntést Székesfehérvár közgyűlése hozza majd meg.
Magyar származásáról, egy Kanadába költöző magyar családról és egy viselkedési zavarokkal küzdő kamaszról szól Sophy Romvari sokszoros díjnyertes, önéletrajzi elemekkel teli filmje, a Blue Heron – Egy nyár emléke. A rendezővel beszélgettünk.
A kiadó megszünteti a Ripost és a Metropol oldalainak működését is.
Shaun Evans a fehér felsőbbrendűség jelét mutathatta a VAR-szobában a Németország–Curaçao-meccs előtt.
Tizenhatodszorra is módosul a gránitszilárdságúnak szánt Alaptörvény, ám ezúttal már a maga kétharmados többségével a Tisza írja át a saját szája íze szerint. A cél a kekvák beszántása, Orbán Viktor visszatérésének megakadályozása és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése. A keresztény értékek védelmét végül nem húzták ki a szövegből.
Az amerikai alelnök csepegtetett némi információt az Iránnal kötött megállapodásról.
Az állat többször is kijutott a partra, de annyira megrémült a befogási kísérletektől, hogy újra és újra visszaugrott a vízbe.
Mire kiérkeztek a tűzoltók, már nem ült senki a kocsiban.
Az AI segítségével, önállóan hajtott végre több feladatot a Loft Orbital műholdja.
Sabri Lamouchi lehet az első szövetségi kapitány a világbajnokságok történetében, akit már az első mérkőzést követően kirúgnak.
Egy használaton kívüli kútba zuhant a 44 éves áldozat.
Dick Advocaat súlyos családi terhek súlya alatt ülhetett le Curacao válogatottjának kispadjára a vb-n, talán ennek is szóltak a könnyei. De nem a veterán holland edző az egyetlen, akinek magánéleti drámákat kellett kizárnia a futballpályán. Volt, akinek nem is mertek szólni.
Csütörtöktől már 30 fok fölött lesz a hőmérséklet.