Iványi Gábor: Nem történt egyeztetés, de a Tarr Zoltánnal váltott pár szó erősítette a reménységet
A közössége egyházi státuszának visszaszerzéséért küzdő lelkész sajnálja, ha a sajtóban megjelent megfogalmazások félreértésekre adtak okot.
A közössége egyházi státuszának visszaszerzéséért küzdő lelkész sajnálja, ha a sajtóban megjelent megfogalmazások félreértésekre adtak okot.
Kétnapos csúcstalálkozóra érkezett Pekingbe Donald Trump. Hszi Csin-ping kínai elnök rögtön az elején a Tajvan-kérdéssel lombozta le az amerikai elnököt, aki szövetségest keresne a Hormuzi-szoros megnyitásához.
Már megérkezett egy 30 milliárdos előlegszámla, nem fizetik ki. „Erre és ilyen formában biztosan nincs szükség – működő egészségügyre, működő oktatásra, valódi gyermekvédelemre és beinduló gazdaságra van szükség” – fogalmazott Magyar Péter miniszterelnök.
„A legkönnyebb most is mindent a férjére kenni” – fogalmazott Felföldi József.
Dolgoznak azon, hogy a normál menetrend szerinti sajtótájékoztatókon a független szerkesztőségek munkatársai ne csak feltehessék a kérdéseiket, de érdemi válaszokat is kapjanak.
Egy vetődéssel kerülte el a kerekeket az őz.
A cannes-i filmfesztivál első teljes napját pozitív mérleggel zártuk: egy japán remekmű, egy ígéretes orosz rendező angol nyelvű bemutatkozása, egy isteni francia színésznő és egy azonnali kultklasszikus. A közös bennük a queer-vonal és a féktelen kreativitás – folytatódik a helyszíni podcast tudósításunk Barry Keoghan, Gillian Anderson és Monica Bellucci újdonságaival.
Katz Sándor nem kommentálta a híresztelést, de nem is cáfolta azt.
Kim Jongbom, a dél-koreai elnök politikai kabinetfőnöke nemrég arról elmélkedett, hogy miként lehetne enyhíteni a memóriaválság okozta problémákat a hétköznapi emberek számára. A dél-koreai tőzsde rögtön meg is ijedt.
Itt az új kormány első 12 határozata.
Orbán Viktor kampánylevele és a „Petíció a sport jövőjéért” már sok volt a tagságnak.
Az Orbán-kormány régi miniszterei és a Tisza-kormány új tárcavezetői között megtörtént a hivatali feladatok és a munka átadás-átvétele. Magyar Péter miniszterelnök ezután adott rövid tájékoztatást a folyamatról.
A védett ár azt üzeni, hogy a kormány meg tudja állítani a nemzetközi folyamatokat a határon, még súlyosabb gazdasági problémákat okoz, ráadásul a leggazdagabbakat támogatja, helyette inkább szociális támogatási rendszerre lenne szükség a nyílt levél aláírói szerint.
A reprezentatív felmérés szerint a társadalom többsége még azt is támogatná, hogy a köztársasági elnököt eltávolítsák hivatalából, ha nem mond le önként.
A balesetben egy utas könnyebben, egy másik pedig súlyosan megsérült.
A Netflix közlése szerint évről évre egyre többen nézik a hirdetésekkel megpakolt előfizetői csomagban a tartalmakat, a képet azonban árnyalja egy másik jelentés.
A Puskás Stadionban nem hangzik fel az általa írt stadionhimnusz.
Magyar Péter nem szokott spórolni a jelképekkel, és a választásokon megbukott rendszer most a nehezen igazolható és érthető minisztériumi „luxizással” is a kezére játszik. A márványba és aranyba öntött hatalom vádirattal ér fel, és a miniszterelnök a vádakkal sem spórol. Miért lehet a várbeli élőzés a Tisza-kormány megszületésének fontos epizódja?
A volt kormányfő állítólag egy évre vállalta a közösség átszervezését, miközben utódául egy Varga Judithoz hasonlító személyt keresnének a Fideszben.
Wes Streeting szerint a brit miniszterelnök már nem lesz a Munkáspárt vezetője, amikor eljön a következő választás időpontja.