Elindultak a Tisza Párt jelöltjeinek adománygyűjtő oldalai
A párt elgondolása szerint így a választókerületek lakói célirányosan tudják támogatni a saját körzetükben induló tiszás jelölt kampányát.
A párt elgondolása szerint így a választókerületek lakói célirányosan tudják támogatni a saját körzetükben induló tiszás jelölt kampányát.
Új, helyileg alkalmazható gyógyszer jöhet a hajhullás ellen, ez lehet az első, igazán újszerű készítmény e téren.
A török elnökkel tárgyalt Orbán Viktor Isztambulban. Erdogan azt mondta az ukrajnai háborúról: “igazságos békét szeretnénk, és megteszünk mindent tőlünk telhetőt”.
Bolgár kutatók szerint komoly orvosi tudásról tanúskodik annak a férfinak a maradványa, akit gyakorlatilag szétmarcangolt egy oroszlán.
Kövekkel és botokkal támadtak a rendőrökre a gazdák, Iráklión repülőterét pedig elfoglalták.
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a védelmi célokra folyósított uniós kölcsön is a jogállamisági eljárás hatálya alá tartozik-e – közölte a költségvetésért felelős biztos, aki ezt elképzelhetőnek nevezte, mert ez a „jogi realitás”.
Elsőre furcsának hangozhat, pedig nagyon is logikus a magyarázat.
A megbízott intézményvezető azt követően került a posztra, hogy elődjét, Juhász Péter Pált letartóztatták. Távozását kérdésünkre megerősítette, ezt azzal indokolta, hogy lejárató kampány indult ellene.
Idén új kategóriában is győztest hirdetnek majd az egyik legrangosabb amerikai filmes és televíziós díjátadón.
Volt olyan szervezet, melynek belső rendszereiben bő egy éven keresztül garázdálkodhattak a kínai hátterű hackerek. Egy friss jelentés szerint nem voltak ezzel egyedül.
Az Uber azóta megkereste a nőt, és felajánlotta neki, hogy megtérítik az út árát.
A hétvégén Finnország 108. születésnapját ünnepelte. A nap csúcseseménye minden évben az elnöki palotában rendezett fogadás, ahol több száz vendég várja, hogy kezet foghasson az elnöki párral. Az ötmilliós országban több, mint hárommillióan követik a TV előtt élőben ahogy a vendégek az Oscar-gálára emlékeztető külsőségek közepette vonulnak a vörös szőnyegen bátor, önkifejező, társadalmi kérdésekre reflektáló, saját nemzetük tervezőit reflektorfénybe állító ruhakölteményekben. Az esemény remek példája annak, hogy hogyan lehet elegánsan, az elfogadás szellemében, mindenféle szélsőséges felhang nélkül erősíteni a nemzeti öntudatot.
„Liberális feltámadásként” ünneplik az új bukaresti főpolgármester, Ciprian Ciucu választási győzelmét Romániában. Az előzetes felmérések szerint csak harmadik befutóként mért politikus a december 7-i voksoláson váratlanul előzött meg mindenkit, és a szavazatok 36,16 százalékával megszerezte a mandátumot.
Bár a technológiai hírek között manapság a mesterséges intelligenciáé a vezető szerep, és a mindennapokban is egyre többen emlegetik az AI-t, valójában csak kevesen használják online tevékenységeik során – állapították meg amerikai szakemberek.
Az ország északkeleti partjainál lévő atomerőműveknél biztonsági ellenőrzéseket végeznek a hatóságok.
A Netflix 82,7 milliárd dolláros ajánlatára alaposan ráígért a Paramount Skydance. Kérdéses, hogy ki viszi el a Warnert, mert már Trump is megjelent az üzlet körül.
Közeledik az év vége, így a HVG-n idén is olvasóink segítségét kérjük, hogy eldöntsük, mely események és kik tették olyan emlékezetessé 2025-öt. Ezúttal az antihősök rangsorolásában kérjük olvasóink segítségét, döntse el ön, ki érdemelte meg a legjobban a citromdíjat!
A magyar miniszterelnök azt mondta, energiáról, az orosz-ukrán háborúról és a migrációról is tárgyal Recep Tayyip Erdogannal.
A tervezettnél később mutathatja be a Meta a kevertvalóság-szemüvegét, miközben a cég a Metaverzum költségeit is alaposan megnyirbálja.
Londonban tárgyal az ukrán, a brit, a német és a francia vezető, miután véget értek az egyeztetések az Egyesült Államokkal.